Vallekilde VHS

No kepzeljetek el, mi tortent. Tegnapelott elbucsuztunk egymastól Vallekildeben, en nem sirtam senki miatt ugyan, de azert rossz volt, plane mikor delutan lattam a szinte teljesen ures sulit, mikozben pakoltam, Estere ertem ide Koppenhagaba, tegnap pihentem es elmentem Emesevel a Crlsberg egkori gyaraba, ami egy latvanymuzeum es nagyon jo - a latogatas vegen a bufeben ket sort is meg lehet inni. Szoval nagy boldogsagosan keszultem ma reggeli Maleves hazarepulesemre, mikor is a check-innel kiderult, hogy meg augusztusban toroltek nemcsak az ideszolo, hanem a hazaszolo jegyemet is. Mivel -ahogy a blog elejen olvashato volt- nem vettem igenybe a jegyet ide a tanevkezdes elhalasztasa miatt. Nosza, leizzadtam rendesen, de a Malev-jegy 141 ezer forintba kerult volna, ugyhogy inkabb a WizzAirnel dontottem, ez 63 ezer volt. Viszont tul koran indult es mar nem engedett mara foglalni, csak szerdara. Tehat a mai napot itt Koppenhagaban, a holnapi pedig Malmoben toltom, mivel a Wizz onnan repul szerdan kora delutan. Az osszes vallekildei magyar epsegben hazaert, csak nekem kell itt vesztegelnem. Nagyon idegesito, de Emese es Kasper nagyon segitokeszek voltak, sot tegnap finom hamburgert is kaptam toluk. Ez persze nem potolhatja az otthoni finomsagokat, amik mar varnak, de megis jobb volt, mint a vallekildei etelek nagy szazaleka.

Ez egyuttal azt is jelenti, hogy -hacsak Malmoben nem ragadok-, akkor ez az utolso bejegyzes, amit olvastok. Nagyon szepen koszonom mindenkinek, legyen szeretett/ismert/ismeretlen szemely, hogy olvastatok es olvassatok. Remelem eleg informativ voltam, ha neha tulsagosan is, akkor elnezest - de en ilyen vagyok. Az elozo posztbeli ertekeles negativ resze egyaltalan ne vegye el a kedveteket attol, hogy kijojjetek egy ilyen nepfoiskolaba, mert fantasztikus tapasztalat es ha eppenseggel nem utazgattok annyit, mint en, akkor Daniahoz kepest igazan olcson kijon. Az esetleges kerdesekre szivesen valaszolok, de -mint a blog alcime is mutatja- csak az utan a bizonyos allamvizsga utan, melynek sikeressegehez keretik erosen drukkolni! Viszlat, vagy ahogy a danok mondjak: FARVEL es persze kellemes karacsonyt, azaz GLÆDELIG JUL!

Tetszett, hogy

- akarcsak minden eddig altalam meglatogatott nyugati orszagban, a szolgaltato emberek, azaz kalauzok, boltosok, jegypenztarosok, adminisztratorok, sot konyhasok kedvesek, segitokeszek, emberi hangon (angolul is nagyobb gond nelkul) szolnak az emberhez,

- csaknem mindenki beszel angolul, gyakrolatilag eletkortol fuggetlenul, de ha nem beszel is, igyekszik megertetni magat turelmesen,

- a jol szervezett tomegkozlekedes es a kifogastalan utastajekoztatas,

- a politikai kultura, azaz hogy peldaul egy balliberalis kispart elnokenek (Margrethe Vestager) 40. szuletesnapjan adott parlamenti fogadason az osszes tobbi part elnoke is megjelenik, meg a legadazabb ellenfel, a szelsojobboldal partelnoke (Pia Kjersgaard) is vele unnepel,

- a suli atmoszferaja, az igazgato es a tanarok vegtelen kedvessege, nyitottsaga, turelme,

- a dan fiatalok baratsagossaga, lazasaga,

- a dan fiatalok azon jellegzetessege, hogy az erettsegi utan, de sokszor a kozepiskola alatt is -legyenek barmilyen jo anyagi helyzetben- kepesek honapokat vagy akar 1 evet fizikai munkat vegezni, pl. postaskodni, arufeltolteni es igy tovabb,

- a dan fiuk azon tulajdonsaga, hogy tudnak fozni, sot sok csaladban a ferfiak foznek a nok helyett,

- a finom dan sor, a Carlsberg, Tuborg es a tobbi gyar altal kinalt minoseg vitan feluli,

- a rendezett portak, utcak, temetok es a gondosan megmuvelt szantofoldek,

- a dan lanyok  -bar valoban a magyar lanyok a legszebbek, azert itt is magas a szinvonal.

Nem tetszett, hogy

- sokat beszelnek a klimavaltozasrol, de tenni semmit sem tesz erte sem a suli, sem a benne lakok: folyamatosan, nappal is ego villanyok, tiszta szemeteszsakok kidobva, hihetetlen papirpazarlas,

- ehhez kapcsolodik, hogy van egykivalo lehetoseg, amivel mi, magyarok mindig eltunk a danok helyett is: az uveg- es dobozvisszavaltas. A danoknak ez annyira potompenz, hogy lustak elmenni vele a boltba, ezert mi gyujtottuk ossze. Harom kategoria van: a kis doboz 1 korona, a feles muanyag palack 1,5 korona, a masfeles muanyag palack 3 korona. Az osszeget nem muszaj levasarolni. Kituno rendszer, megsem hasznaljak ki,

- egy masik kihasznalatlan, s emiatt nevetsegesse valo dolog: a konnektoroknak sajat kapcsoloja van,

- egyeni szivesseget szivesen tesznek a danok, de amikor a kozosseg erdekerol van szo, ellazsaljak a dolgot: ennek legeklatansabb peldaja volt, hogy nem takaritottak a kozos helyisegeket, pedig azt hiszem nem megerolteto a heti ketszeri folyosofelporszivozas es felmosas, de meg a tornaterem rendbe tetele sem - ez utobbi peldaul a felev soran egyszer sem tortent meg,

- ugy altalaban is elmondhato, hogy a danok szeretik a koszt - a sajat szobajukat sem takaritjak, a lanyoknal is cefetul nagy rendetlenseg honol mindig, es gyakran csak zokniban jarnak a suli koszos kozos helyisegeiben is cipo vagy papucs helyett,

- altalaban nem adjak meg a kello tiszteletet a tanaroknak, peldaul a moziban felteszik a labukat a szekre es amikor az amugy kotelezoen tegezendo tanar beszel hozzajuk, nem veszik le - s ez csak egy pelda,

- a sajat orszagukrol sem tudnak olzan sokat, mint egy atlagos magyar erettsegizett, a kulfoldi orszagokat tekintve pedig szinte alig vannak kepben, az USA valamennyire erdekli oket, a tobbi orszag csak akkor, ha utazast terveznek oda vagy mar jartak ott - ergo Magyarorszagrol is vajmi keves informaciojuk volt,

- baratsagosak ugyan, de nem baratkozosak - soha nem jottek be egyik magyar szobajaba sem beszelgetni, vagy csak megkerdezni, hogy mi ujsag - ha hozzajuk szolsz, nagyon kedvesek, persze, de maguktol nem nyitnak feled,

- nalunk a danok tobbsege nagyon szerette az irrealis, elvont dolgokat - pl. azt a jazzkoncertnek csufolt borzalmat, amire azt mondtak: pretty cool, de biztos lehetne meg peldat mondani, es vegul

- ugy altalaban elmondhato, hogy nagyon meglatszik rajtuk a jolet, azaz hogy sem makro- sem pedig mikroszinten szinte semmi gondjuk nincsen, mert elvegzi helyettuk mas, legyen az bejarono, vagy akar maga az allam. Emiatt a felelossegerzetuk is gyengebb, mint egy magyar fiatalnak, akinek a kozepiskola utan rengeteg problema zudul a nyakaba. A nagybetus Eletbe valo kilepes itt joval kesobb kovetkezik be, s az a bizonyos nagybetus sem olyan verejtekes mint nalunk.

Most éppen buli megy az ebédlőben, ahol előtte megvolt a búcsúvacsora. Két tanár van jelen, az egyik Anne-Marie, aki brutál módon be van állva, a másik Heidi, akinek egyelőre csak jó kedve van. A ma esti vacsorán minden tanár ott volt, Niels feleségét és Hannát kivéve. Nielsné neve amúgy Kirsten és Koppenhágában tanít zenét, itt pedig pénetekenként egy "Voice, song and harmony" című melléktárgyat tartott. Én ugye pénteki melléktárgynak a rajzot választottam, de ez is megérte volna, mert múltkor a kis énekes csapat nagyon szép koncerttel örvendeztetett meg minket.

Tegnap este két line mutatta be a 3 hónap termését, mi is kiraktuk a brainstormingolt tárgyunkat. Az írók felolvastak, a zenészek zenéltek, majd egy szerdai melléktárgy, a "Partyband" címet viselő diákjai adtak koncertet. Nem is rosszat! Aztán iszogatás volt még, ma meg takarítottunk, pakoltunk, továbbá értékeltük a félévet egy két fős bizottság előtt - ez az újságírók és az ic-sek esetében Niels és Ulrike volt. Bőszen jegyzetéltek kritikáimat és javaslataimat. Ez kissé fura volt, mert a következő féléveb egyikük sem fog itt tanítani. Niels ugyanis a Roskildei Egyetemen fog tanítani és elköltözik Vallekildéből, Ulrike pedig nem akar ideköltözni Koppenhágából. Tehát három ember marad itt: Anne-Marie/Charlotte és Heidi. Három tanár pedig teljesen új lesz. Mogens is csak tavasszal lesz igazgató, ősztől már más lesz a hajóskapitány. :-)

Délután még tornáztam egyet a tornateremben, majd rendbe szedtem magam és elkezdődött a gálavacsora sok gyertyafénnyel, karácsonyi szalvétával, vörösborral, aránylag jó kajával. Anne-Marie tartotta a búcsúbeszédet, aztán felfedtük, hogy kinek a nisséi voltunk. Én Gyurié voltam, aki nagyon meglepődött, mert Nore-ra gondolt. Én nem lőttem annyira mellé, mert Lasse S.-re gondoltam, közben meg Lasse M. volt a hunyó. Biztos voltam benne, hogy ők ketten, esetleg Rasmus a nissém. Aztán a rajoknak kellett húzni egy vicces történetet egy személlyel kapcsolatban és el kellett játszani pantomimszerűen, a többieknek meg ki kellett találni, kiről van szó és mi a sztori. Természetesen az egyik raj, a 4-es kihúzta az én lerágott csont megsapkázásomat.

Aztán meg Marusa és Rasmus kiosztották a búcsúajándékot, egy kis arcképcsarnokot egy szép idézettel a hátulján. Mindenki ezt kapta. A tanárok külön is kaptak a line-os tanítványaiktól ajándékot, mi Heidinek egy Best of EDDA CD-t kalózkodtunk össze, Ulrike meg egy Szlovénia útikönyvet kapott Marusa testvérének jóvoltából. Aztán elkezdődött a számomra nem annyira izgalmas party, ami most is javában tart, de ezt már írtam. Áron reggel megy haza, a többi magyar vasárnap, én pedig -ez sem új- hétfőn. Már ha fel fog szállni a repülőm.

Ha bárki közületek eljön Koppenhágába, semmiképp se hagyja ki a Thorvaldsen Múzeumot, amit kb. 2 hete látogattam. Thorvaldsenről magyarországon nem nagyon hallani, Antonio Canováról és persze Ferenczy Istvánról jóval többet. Bertel Thorvaldsen nagy neoklasszicista szobrász 1768-tól 1844-ig élt, ennek java részét Rómában töltötte, ahol ösztöndíjasként ment ki és nemzetközi celebként tért vissza nem sokkal halála előtt Koppenhágába. A szobrai elsősorban mitológiai témájúak, de készített lovasszobrot pl. Marcus Aureliusról és VI. Gyula pápa síremléke is az ő műve. Úgy döntöttem, hogy nem a portréját rakom a bejegyzésem végére, hanem az épületként is figyelemre méltó múzeumot a főváros szívében, a parlament mellett. Ez Dánia első nyilvános múzeuma.

Hans Christian Andersen múzeumában voltam Odensében, szóval régóta lógok ezzel a bejegyzéssel. A múzeumot amúgy nagyon érdekes meglátogatni. Néhány érdekesebb dolgot emelek csak ki az életéből, ami meglehetősen hosszúnak mondható, 1805 - 1875 között élt.

- Szegények voltak, de kiskorában egy javasasszony azt jósolta neki, hogy szülővárosának nagy szülöttévé válik egszer és éljenezni fogják az emberek. Az anyukája elsírta magát ezen, de később valóra vált, hiszen pályájának csúcsán Odense díszpolgárává választották.

- Magas termet miatt -ami nagyon szokatlan volt- rengeteget gúnyolódtak rajta fiatalkorában. Ezen kívül egész életében fogfájással küzdött, ami gyötrelmes volt. Azt mondta erről, hogy "Kis író, kis fogfájás, nagy író, nagy fogfájás." szerény.

- Ezen kívül pedig nagyon hipochonder volt, állandóan félt a betegségektől. Mindig volt a szobájában egy kötél, hogy ha kitör egy tűzvész a szálláshelyén, legyen mivel leereszkednie az ablakon keresztül.

- Rengeteg szép nőbe, gyakran nála sokkalta fiatalabbakba szeretett bele, mindig viszonzatlanul.

- Dániában és azon kívül is sokat utazott, a mai Magyarországra a mai Szerbia felől érkezett és a mai Szlovákiába ment tovább tőlünk. Négy magyar városban szállt meg: Baja, Mohács (itt bejárta a csatateret), Pest és Vác.

- A múzeumban sok-sok tárgy segítségével bemutatják életének minden egyes évét, tehát 70 vitrinben van elhelyezve a temérdek információ, de van egy nagy könyves szoba is, ahol az összes lefordított nyelven fenn vannak a meskönyvei a polcokon, így van magyar polc is, rögtön az urdu mellett. :-) 

Sok-sok éve, Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Kollégiumában az egyetlen nőnemű portás, Bogdán Tihamérné (Gitta néni) a délutáni szilencium közepén beleharsogta a hangosba: "Figyelem, diákok! Hullik az első hó!" Ez a mondat és annak hangsúlya azóta is a fülemben cseng. Hát igen, nemcsak Magyarországon, hanem itt is lehullott az első hó, amely tegnap reggelre 2 centi volt, ma már 5 is van. Úgyhogy tegnap reggel hóemberépítés volt a morning assembly, s el kell mondanom, hogy Niels raj-felelős tanár és András rajtag munkájának köszönhetően a rajok közötti hóemberépítő versenyt a mi rajunk, a 2-es nyerte meg. Gyors, stabil és esztétikus snowman kerekedett ki a hátsó udvarban. Egyébként a téli időjárásra a sok csapadék a jellemző Dániában, decemberben hullik a legtöbb eső, ritkábban hó is van.

Szóval egészen hangulatos a táj és a falu. Itt benn meg jó meleg van. Hétfőn és kedden volt az utolsó két line-nap: ki kellett találni egy tárgyat, ami esküvői meghívóként szolgálhat két eltérő foglalkozású ember egybekeléséhez. Ki kellett húzni egy kalapból két foglalkozást és egy hosszú privát brainstorming után kellett egy közös valamit összedobni. Én a cirkuszi artistát és a matrózt húztam, ezért végül is nem volt annyira nehéz dolgom: egy cirkuszsátrat rátettem egy tutajra, majd azt vízre bocsátottam. De voltak még nagyon frappáns ötletek, pedig sok nehéz dolog volt. Lassénak például a golfjátékost és a határőrt kellett összeházasítania. Tegnap és ma pedig workshop volt, azaz különböző tevékenységeket lehetett végezni különböző tanárokkal, előzőleg egy listából kiválasztva. Tegnap én vizuális workshopban voltam Ulrikével, de nem nagyon volt kedvem kreatívkodni, inkább búcsúajándékokat tervezgettem és tanultam. Ma Charlotte workshopjában vagyok, emlékekkel fogunk foglalkozni, eddig ráhangoló gyakorlatok voltak, ebéd után lesz majd valami lényegesebb. A gond csak az, hogy ketten vagyunk Liannéval, mert Rasmust Charlotte elengedte mást csinálni, Lianne pedig hááát... na mindegy, nem akarok most rosszat írni senkiről, mindjárt jön a karácsony. Ma este bemutatjuk a sulit és az itt végzett "munkát" a falubelieknek, a titkárságon van vagy 20 palack vörösbor. Ezen kívül le lesz vetítve a két dokumentumfilm és tegnap a másik Lasse, Robi és Marusa az interjú workshopban készítettek egy 10 perces, a diákokat bemutató filmecskét is. Tőlem például azt kérdezte Lasse, hogy mi jut eszembe a mikluássapkáról és el kellett mesélnem megsapkázásom történetét. 

Egyébként friss hír, hogy a dánok közül páran azt tervezik, hogy mikrobusszal lejönnek nyáron Magyarországra meg Szlovéniába. Én szívesen veszem, ha jönnek, de azt hiszem, hogy komolyabban senkivel sem fogom tartani a kapcsolatot, ők már csak Facebook-barátok lesznek. Azért ma délután meghallgatom a volt vallekildei diákok egyesületének elnökét, aki a Vallekilde utáni életről fog beszélni. Ezen kívül Marusának ma jön a nővére és két barátja kocsival Jylland felől. Holnap elvileg egész nap szobatakarítás és pakolás a program, de szerintem mi azt Robival reggeli után hamar le fogjuk rendezni. Este búcsúvacsora lesz, majd buli. Szombaton délben ér véget az egész, hazamennek a legények és leányok. Én este indulok majd Koppenhágába, ahol Emesével fogok találkozni és az utolsó blogbejegyzésmet is ott fogom írni. De ez még nem az utolsó előtti.

Nagyon durva, 1 hét múlva ilyenkor már a (csúszós?) M7-esen fogok Nagyatád felé tartani.

Pénteken nagyon jó volt a "room to room" party. Megint egész jó témák voltak, nem sorolom fel őket, a lényeg, hogy mi Robival kitaláltuk, hogy Obama Ovális Irodájává alakítjuk a szobát. Szóval volt itt amcsi zászló és címer, az ajtóra meg kitettük, hogy "Yes, we can." Eléggé adta magát a dolog. Ezen kívül Robi Obama-maszkot rakott a fejére, én meg Biden-maszkot és egy csomó volt elnök és egyéb fontos személyiség maszkját osztogattuk a betérő vendégeknek. Elég jó volt a hangulat, táncoltak az ágyainkon az emberek, üvöltött a zene, stb. Az ablakpárkányomba raktam a nissémtől kapott sörömet, valamint két mandarint, mire elvonult a siserehad, híre-hamva sem volt egyiknek se. Amúgy fél órát töltött a nép minden szobában, és mikor az utolsó állomás is "letelt", onnantól számítva kb. másfél óráig ment a banzáj még, ergo éjjel 2-kor vége lett az egésznek.

Szombaton pihengettünk csak, szép idő volt és   jó hideg, úgyhogy elmentünk páran sétálni meg este megnéztük az adekvát Igazából szerelem című romantikus vígjátékot a moziban. 

Vasárnap Helsingørben voltam, meglátogattam a Kronborg nevű hatalmas kastélyt, ami a Svédország és Dánia közötti szorost vigyázta. De talán még híresebb arról, hogy ez Hamlet vára. Persze Shakespeare sosem járt itt, de azért igyekeznek hasznot húzni ebből és minden nyáron van nemzetközi drámafesztivál. Hatalmas épület amúgy, sok turista, belül is érdekes lett volna, ha -az egyébként jól pazarló dánok- nem hiperenergiatakarékos égőkkel világítják meg az egyes termeket... Alig tudtam elolvasni a feliratokat abban a félhomályban. Aztán belekeveredtem egy kisebb karácsonyi vásárba, ahol az illatok finomak voltak, a pénzem meg kevés, úgyhogy inkább itthon ettem meg a félretett vacsorámat. Későn feküdtem le, mert skype-oltam, úgyhogy ma nem vagyok épp friss.

Most csütörtök este van, lassan vége lesz az utolsó előtti hétnek is.

A vasárnap volt eddig talán a legjobb nap, amikor Koppenhágában voltam és a tervnek megfelelően meglátogattam az Amalienborg-kastélyt. Mint azt már szeptemberben írtam volt, ez egy épületeggyüttes, 4 egyforma puritán kastély egy téren, szomszédságukban más, lakóházként vagy nagykövetségként használt épületek. A 4 épületből az egyikben lakik a királynő, egy másiknak az első emelete pedig egész évben látogatható múzeumnak van berendezve és a most is regnáló Glücksburg-dinasztia kincseit mutatja be. (A második emelet a királynő saját könyvtára, azt nem lehet megnézni.) Több királynak a teljesen berendezett dolgozószobája, sok-sok ajándék különböző családi alkalmakra, jellemzően ezüstből és a többi. A múzeumban van egy nagy családfa is, ami mutatja, hogy az első Glücksburg-királynak a gyermekei milyen jól házasodtak, ennél fogva a dán királyi család egész Európával rokonságban áll. Így van egy szász-hannoveri ág, egy görög ág (ennek segítségével vannak rokonságban a román, a szerb és a spanyol királyi házakkal is), aztán van egy brit ág, majd egy orosz. Később meg persze bekapcsolták a svédeket és a norvégokat is. 

A királynőnek két húga van, szintén hercegekhez mentek férjhez. A királynő anyja, aki nem oly rég halt meg, svéd volt. Egy szoba csak az ő ruháival van például tele. Szépen öltözködött a vén csont. Margitnak a férjét, a francia, nagyon alkeszfejű Henrik herceget senki sem szereti Dániában állítólag, és van egy urban legend, miszerint buzi a lelkem. Mindenesetre van Franciaországban egy szőlője, ahol vörösbort termelnek, és ez szintén megvásárolható a múzeumban és nem is vészesen drága, mai árfolyamon 5.500 forint egy palack. Ezen kívül például megvásárolható két pakli francia kártya 11.000 forintért. Nem, nem írtam el egy nullát, tényleg ennyi, méghozzá azért, mert a kártyát maga őfelsége tervezte. (Tudjátok már, hogy szeret kreatív lenni, Odensés bejegyzésben már írtam róla.)

Miután itt végeztem, átsétáltam Dánia legelső múzeumába, a parlament melletti Thorvaldsenbe. Nagy klasszicista szobrász volt ő, de most többet nem írok róla, majd az Andersenről szóló bejegyzés után lesz róla is egy. Ezután pedig elmentem enni arra a helyre, ahol Heidivel voltunk, mikor a parlamentet látogattuk. S itt most álljunk meg egy szóra, mert eddig keveset írtam az árakról. Most viszont írnom kell. Brutálisak! Mivel "all you can eat"-büfévacsorát már nem szolgáltak fel és nem volt kedvem tovább menni, hát rendeltem egy bruschettát, egy pizzát és egy nagy gombóc trüffelkrémes fagyit. Nos, kapaszkodjatok meg: átszámítva 5.940 forintot fizettem ezért, ugyanis nem ittam semmit. Összehasonlításul: a Costesben, ami az Alexandra Kalauz szerint 2008-ban Magyarország legjobb étterme volt (Budapest, Ráday utca 4., séf: Miguel Rocha Vieira), az ebédmenü, ami előétel+főétel+desszert: 3.990 forint. De az a baj, hogy én nem Pesten, hanem Koppenhágában voltam nagyon éhes és nem akartam hot dogot enni, ami bár a legolcsóbb, de snassz és kevés. Mert a dánok a virslit nem egy nagy fél buciba rakják, hanem egy miniatűr buci közepébe, ami a virsli kb. középső 40%-át fedi és két oldalt kilóg 30-30%. 

Megtartottuk az utolsó politika órát, valamint az utolsó retorikát is, holnap pedig az utolsó rajz lesz. Politikán dictator cards-ot játszottunk, retorikán a sulitól 30 méterre lévő piros templomban adtunk elő egy tósztot valaki tiszteletére. Előre meg kellett írni a beszédet és a szószékről felolvasni a többieknek. Előtte a nagyon cool, farmernadrágos lelkész asszony beszélt a templomról és a misézésről. A templomban végig ment a fűtés, életemben talán először voltam kabát nélkül ilyen szakrális helyen.

A line-on valami utolsó projekten fogunk dolgozni, de eleddig csak a szokásos brainstorming ment, különféle helyzetgyakorlatokat csináltunk. Holnap pedig room to room buli lesz megint, azaz szobáról zobára fogunk haladni, ahogy az első komolyabb buliban is még annak idején. Mi el is döntöttük Robival, hogy a mi szobánk témája Obama lesz. Ugyanis ez a hét sem múlhatott el nélküle: szerda délelőtt a common classunkon Bo vázolta az egészségügyi reform helyzetét az USÁ-ban, majd megnéztük Michael Moore filmjét, a Sickót. Sajnos a DVD-hez dán felirat volt csak, így kb. a 3/4-ét értettem csak a filmnek, de azért a lényeg megvolt. Kissé (?) szubjektívre sikerült ez is, mint a Fahrenheit 911, de hát Moore már csak ilyen. Sok síró ember, mintha az USÁ-ban a magánbiztosítók nem fizetnék ki senkinek sem a műtétjét, a kanadai, a brit, a francia és a kubai(!) rendszer felettébb felületes bemutatása, a republikánusok síkhülyének való beállítása és a többi. Ami nyilván túlzás, de azért -és ezt a Sicko megtekintése nélkül is tudtam- a Jóisten óvjon mindenkit egy amerikai típusú egészségbiztosítástól!

Ez egy pogány kultúrából maradt törpike, mindig piros sapkával. Gonosznak számított, elég borzalmas dolgokat művelt, például kitekerte a tehenek nyakát. A kereszténység aztán javította a nisse megítélését, ma már egyfajta elnyújtott Mikulás: a karácsonyi időszakban, ami itt ugye december 1-én kezdődik és Szentestéig tart, különféle ajándékokat hoz és csalafintaságokat csinál. Mi is kihúztuk a nagy kalapból, hogy kinek leszünk a nisséi. Azaz kinek fogunk a szobájába apró ajándékot csempészni és néha meg kicsit megtréfálni. persze mindig akkor, amikor nem veheti észre, ezért figyelni kell a célszemély mozgását... Természetesen az utolsó, gálavacsorán majd mindenki felfedi kilétét. Én nem csináltam eddig túl sok dolgot, de az én nissém sem volt igazán aktív: eddig egy doboz finom csokis kekszet és egy dobozos karácsonyi sört kaptam tőle. Szobatársam, Robi nisséje igen aktívnak mondható viszont, például tegnap reggel Robi az ajtónktól indulva különböző instrukciókat kapott papíron, körbejártatta vele az épületet és végül az alagsorban található italautomatra volt felragasztva a megérdemelt csoki. Összefoglalva: ez egy nagyon kedves dán szokás, és Magyarországon is lehetne játszani, de nyilvánvalóan nem otthon, hanem egy kollégiumban.

Kedves Mindenki!

Nehéz elképzelni, de 2 hét múlva ilyenkor már pakolni fogom a cuccaimat... De addig is röviden az elmúlt 2 hétről, azaz mi történt Odense óta?

Nos, igazából semmi különös. Befejeztük a dokumentumfilmeket. A Robiékét Buga, a mienket pedig én narrálom. Hamarosan megadom a YouTube-os linkeket, ahol mindkettőt megtalálhatjátok. Sokat idegeskedtünk Szilvivel a többiek lustaságán, volt egy csomó baki is a dologban, de végül asszem nem lett rossz. Szívesen fogadok minden véleményt, ha megnéztétek a kétszer kb. 5 percet. Ja! Angoltudás ajánlott... :-)

A múlt szombat volt nagyon jó még, ugyanis délután Szilvi András segítségével palacsintát sütött az összes itt lévő diáknak (nagyon finom volt), én pedig magáncélra padlizsánkrémet csináltam. Sajnos a kis méretű spanyol padliszán nem a legeslegjobb alapanyag, de végül nem lett ehetetlen. Azért várom a finom magyar padlizsánt, aminek normális, zöld színe van.

Ezen kívül nagyon jó morning assembly-k is voltak, hallottam a graffitiről, a doppingról, a freestyle futballról, a Roskildei Fesztiválról (kb. "a dán Sziget"), stb. Csütörtökön én tartottam assembly-t a magyar gasztronómiában zajló reformfolyamatról. ezen a napon voltak az írók Koppenhágában, így a sulinak csak a fele hallgatta meg eszmefuttatásomat, de nem volt sikertelen a dolog, negyed órában összefoglaltam a tudnivalókat és kiosztottam egy A/4-esen az Alexandra Kalauz szerinti 12 legjobb magyar étterem listáját.

Az óráink is nagyon jók voltak (nem a főtárgy, azon ui. a dokfilmekkel foglalkoztunk, hanem a segédtárgyak), retorikán például múlt héten felvettük előre megírt beszédeinket videóra, majd lejátszottuk (érdekes élmény volt), ezen a héten pedig a tengerpartra bicikliztünk és ott tratottuk az óra első felét. Csodálatos napsütés és jó hideg volt...

Kedden Katika tartott assembly-t és a nissékről beszélt, ezt külön bejegyzésbe fogom tenni, mert én is nisse vagyok. Ma itthon punnyadok, Szilvi tegnap reggel elment Koppenhágába, mert jött a nővére és a barátnői látogatóba, tegnap este Marusa is elment, mert neki egy hamburgi német barátnője jött, a debreceni illetőségű 3 magyar fiú pedig ma reggel utánuk ment. Én pedig holnap reggeli után megyek be, az Amalienborg-kastély és a Thorvaldsen Múzeum meglátogatása a terv, este pedig egy vonattal jön vissza mindenki. Most viszont elkezdem nézni az áron által letöltött Californication 2. évadát. (Már régóta pályázom erre, bár már a 3. évad közepe megy az USÁ-ban, de azt majd tavasszal szintén egy tömbben fogom abszolválni - immár Magyarországon.)

A másik folyosón az eleddig nem említetteken kívül 3-an laknak.

Ida Mahler, azaz Bugáné. Azért ez a neve, mert ha Jakob Buga, a barátnője nem lehet más. Ők egy aranyos pár. Ida Jyllandról jött és a suli kezdete után 2 héttel már jártak. Érdekes, hogy Skandináviában a fiúk nem startolnak rá a lányokra, itt a flörtölés pillantásokból és formálisnak ható beszélgetésekből áll össze, aztán egyszercsak már egymás kezét fogják. Én amúgy vele kommunikáltam eleddig a legkevesebbet. Segítőkész és kedves ő is, mint általában a dánok, de magától nem nagyon jön oda hozzád beszélgetni. Mint általában a dánok... Mindenesetre Buga és NagyLaci mellett ő a "legmagyarabb dán".

Karl Joelsen, azaz Károly. Ő a másik zenész srác, rokker. Fekete pólók, hosszú fekete haj, hatalmas szeretethiány. Források szerint árvaházból jött, más források szerint nevelőszülei eldobták, de az is lehet, hogy nem. Lelki sérült a fiú, de nem nekünk kell meggyógyítani. Vallekilde nagyságát mutatja, hogy abszolút integrálódott, s igazából nekem emlékezetes negatív élményem vele kapcsolatban eleddig nem volt (más magyaroknk igen, de az titok).

John, azaz János. A 70 év körüli faszi, akiről fogalamam sincs, mit keres itt??? Állítólag összerúgta a port a sulival, úgyhogy pályafutását e helyütt befejezte. Több évet szolgált a dán hadseregben. Itt az író line-on van, de nem kedvelik a fiatalok. Meggyőződésem, hogy nem az életkora, hanem a kötözködő, egyáltalán nem mókamesteri természete miatt. Tegyük hozzá, hogy a fickó büdös. Nem kicsit, nagyon. Bár aki egy hétig ugyanabban a pólóban jár. A körmei hosszúságát pedig Medveczky Ilona is megirigyelhetné.

Ezzel be is fejeztem a diákok bemutatását. Így vagyunk mi itt, a 16 nemmagyar és a 7 magyar, akiket nem mutattam be. Őket majd személyesen, van itt mit mesélni... :-P

Nos akkor a többi itt lakó emberkéről, a szobámtól való lakásuk távolsága szerint.

Tőlünk jobbra Marusa lakik Katrinéval, azaz Katalinnal. Katalin Fyn szigetéről érkezett az író line-ba, de nem író, hanem biológus akar majd lenni. A többi dánhoz képest okosnak, helyesebben tájékozottnak mondható lány. Most éppen a Száz év magányt olvassa, de lehet, hogy nem irodalomszeretetből, ui. januártól fél évre a barátjával dél-amerikai körútra mennek. Katika tájékozottabbsága néha arra is feljogosítja, hogy más területeken is otthonosnak mutassa magát. A legeklatánsabb példa: Szilvivel és Marusával tornásznak Rubint Rékára, előbbiek kussolnak, Katinak be nem áll a szája: ezt a tornát nem szabad minden nap csinálni, mert egészségtelenül megterheli az izmokat plusz Rubint Réka nem jól csinálja!... Mindazonáltal el lehet azért őt viselni, csak nem lennék a házastársa, ennyi.

Marusáékkal szemben Iben lakik. Ő a legidősebb. nem mondanám eszementnek, bár van egy sajátos stílusa. Az író line-on van. 30 évesen végzettség nélkül, pincérlányként dolgozik koppenhágai élettársának kocsmájában... Érdekes életút eleddig. Nagyon bölcsészes öltözködésű, stílusosan dohányzó, fonott copfos lány, aki Berlinben 1 héten át westerncsizmát, világoskék alapon fehér csíkos síoverállt, valamint keménykalapot viselt. Friss hír, hogy Iben eltűnt. A hétvégére -mint mindig- hazament Koppenhágába. Nem jelezte senkinek, hogy otthon maradna, de tény, hogy hétfőn nem jelent meg az órákon. Többen sms-t küldtek neki és hívták is, sikertelenül. Az írók ma Koppenhágába mentek és elmentek a kocsmába, ahol az élettárs azzal hajtotta el őket, hogy ne nyomozzanak Iben után, majd visszamegy a suliba, ha lesz kedve... Strange!

Marusáék falszomszédja Fábi és Sigurd. Utóbbi Koppenhága közepén lakik, szülei elváltak, de ehhez képest nagyon jómódú a család. Sigurd sokoldalú, de ennek megfelelő nagyságú az arca is. Író line-on van, de játszik trombitán, zongorán, dobon, emellett képzőművészkedik, és még ki tudja, mi mindent csinál. Az tuti, hogy főzni remekül tud, a running dinneren ő csinálta a főételt, amit ettünk. Projektek során meglehetősen agresszívan elő tudja adni magát és tűzzel-vassal igyekszik érvényesíteni akaratát. Időnként, ha unatkozik, bolondságok jutnak eszébe. Például kb. 1 hete felcímkézett egy csomó ajtót, ablakot meg tárgyat a suliban olyan stílusú címkékkel, mint ami a cigisdobozon van. Három ezek közül, magyarul: (vécépapírtartón) "Ne használd szájon át, miután hátul használtad!" (udvarra nyíló ajtón) "Az udvaron való cigarettázás után eldobott csikkektől a patkányok rákosak lehetnek!" (mikrosütőn) "Ne használd a zuhany alatt!" Szóval ilyen vicces (?) fiú ő. Előnye, hogy van jövőképe: az ENSZ-ben akar nemzetközi jogász lenni.

Nore, azaz Nórika Sigurd barátnője. Ez egy érdekes sztori, mert az első hónapban nem is értek egymáshoz, de sülve-főve együtt voltak. De komolyan, mint a sziámi ikrek. Sigurdot már az elején otthagyta a koppenhágai barátnője. Nore csak pár hete szakított Askéval, aki miatt nem mer hazamenni. Ugyanis a fiú Norcsiékkal lakik, méghozzá egy nagyon pici lakásban a főváros belvárosának peremén. Jobban szereti Nóri szüleit (és ők is imádják őt), mint a sajátjaiét, ezért most nem fog hazaköltözni, hanem inkább albiba megy. Ezért most nehéz a helyzet. Na de hogy a saját szüleivel ne tudjon Nóri találkozni otthon, csak azért, mert a pasija megorrolt rá és nem akarja látni??? Múlt hétvégén mi volt? Nore hazament, mert Aske elment Svédországba, de mikor vasárnap este visszajött a srác, Nóri átcuccolt Sigurdhoz és együtt jöttek vissza Vallekildébe. Nore jellemzői: hangos beszéd minden napszakban, vihogás, felelőtlenség, ritka mosási és nulla takarítási hajlam.

Lianne, azaz Linya, Linyus, még inkább a Köcsög. Na ez egy igazi semmirekellő lány. Az anyja sem épp az angolkisasszonyok erkölcseivel rendelkezik, úgyhogy nem csoda, hogy 8 általánosával Linyánk sem emelkedik magasra. Egyszerűen nem érdekli semmi. Néha le sem jön az órákra betegségre hivatkozva vagy éppenséggel gondol egyet és a hét közepén hazamegy, az órákon kívüli építő jellegű programokat kihagyja, a konyhaszolgálatot naná hogy magasról leszarja. Nagyon nem ide való, nem is értem, mit keres itt. Simonnal összejöttek, így pl. 3 perce nagy visítozást hallottam Simon szobájából, ami ugye a mienkkel szemben van. Hát így hallat magáról a csaj. Sajnálom őt, de annyira azért nem.

Donatas, azaz Dönci. Őt nagyon bírom. Mert kelet-európai. Ő a litván zenész srác, aki most épp Dániában akar járni zeneakadémiára. A jazz és a reggae abszolút kedvencei. Nagy szerencséjére egyágyas szobába került, Szilviék falszomszédja. Általában a basszgitárján játszik, előtte bemelegítésként dobol egyet. Ezen kívül meg bulikban ökörködik. Őt meg is hívtam Atádra, de mivel nem nagyon szokott pénze lenni, nem hiszem, hogy épp Magyarországra vezetne az útja mostanában. Nyáron a barátjával Prágáig stoppoltak, illetve ide is úgy érkezett (lásd a drogdíleres sztorit). 

A másik dokumentumfilm Robi vallekildei "kalandjairól" szól ismeretterjesztő jelleggel. Ott többségben vannak a magyarok, csak 3 nemmagyar van.

Rasmus Söborg svéd és nálunk van az ic-n. A Rezső nevet adtuk neki. A legjobb benne, hogy ő belülről és kívülről egyaránt látja a dánokat. Az anyukája dán, az apukája svéd. Stockholmban lakik, de sokat időzik dán nagyszüleinél itt. Végzett már önállóan munkát, szóval nagyon megbízható - ő ugyanis a mérnöki diplomájával nem kapott még munkát Svédországban (amit nagyon szeret) és a nihil elől menekült ide "kikapcsolódni". Rezső mindig nagyon leissza magát, amikor alkalom van rá, másnap pedig rajta látszik a legjobban, hogy másnap van. Csapzott haj, karikás szemek, beesett arc, semmibe meredő tekintet. Amikor részeg, állandóan fiúkat simogat és bunkózik a lányokkal. Ez néha nagyon vicces tud lenni. Frederikssundben neki összejött az one night stand. Egy ottani csajt -aki úgy nézett ki, mint Wednesday az Addams Familyből, nem mellesleg pedig tele volt az alkarja pengével ejtett sebekkel- határozottan megkefélt.

Jakob Groth, azaz Buga. (Merthogy Buga Jakab, tudjátok, ha-ha...) Magas, hajvasalót használó koppenhágai fiú. Az egyik újságíró. Jó a biciklije. Róla azért nem lehet sokat írni, mert egy abszolút normális fiú. Nem mellesleg a rajtársam. Komolyan veszi a dolgokat és egyedül neki nem tetszett az a múltkori free jazz koncertnek hazudott nyikorgatás. By the way tavaly Szenegálban nyaralt a családjával. Tehát nem szegény azé'.

Lasse Delin Moldrup. Azaz NagyLaci. A másik újságíró. Az ő születésnapjáról jöttem, amikor megsapkáztak. Szintén egy normális fiú. Például Christianiáról, a hippi fertőről az a véleménye, hogy be kellene zárni. A többi dán szerint az említett hely nagyon cool. Szilvi azt hiszem őt kedveli a legjobban a dánok közül, és ez most nem célzás. Az ok pusztán annyi, hogy NagyLaci fontosnak tartja a sportot, egyesületben focizik. Eképpen nem tekinti Szilvit, a mi kis fitness princessünket elmebetegnek, amiért minden nap mozog.

Tehát akkor Vallekilde személyi állományának bemutatása következik, szigorúan szubjektíven. A csoportommal kezdeném, akikkel elvileg ezt a dokumentumfilmet le kell forgatnunk és ma nagyon ki is akadtam rájuk, mivel arra nem voltak képesek, hogy összegyűljenek... A másik csoport már nagyon előbbre van, mi meg "szellemi maszturbációt" folytatunk (copyright Mesterházy Attila spanyolszakállas kormányfőjelölt).

Tehát először is itt van Lasse Sandal Jensen, magyar nevén KisLaci. Ő gimi után van itt éppen, ic-s. Az apukája pár éve meghalt. Van egy barátnője, aki eléggé emós kinézetű állítólag, de én még nem láttam. KisLaci az egyik legnormálisabb, magyar szemmel az egyik legmagyarabb dán. Ez talán azért van, mert az említett családi tragédia kapcsán megpróbálta az élet. Ez nagyon fontos, mert a dánokon sokszor nagyon látszik, hogy az égvilágon semmi problémájuk nem akadt ebben az életben. Ketten takarítjuk a számítógéptermet. Sosem volt semmiféle konfliktusunk, szépen felsöpör és én meg szépen felmosok. Nem lébecolja el a dolgokat, alapvetően lehet rá számítani, bár ez a dokumentumfilmesdis szereplése lehangolt most. Több hónapot töltött Új-Zélandon, amit elég tisztességesen bejárt.

Sara Gregersen Jørgensen, aki magyar nevén Saci. Ő egy vöröshajú dán lány, egy városból való KisLacival, azaz roskildeiek mindketten. Az ic-n van velünk. Sara az a fajta butácska lány, aki ugyanakkor nagyon aranyos. Tehát a butasága nem párosul magabiztossággal és ezért abszolút szerethető. Kedveli az egyéjszakás kalandokat és embertelen mennyiséget tud meginni sörből és egyéb alkoholtermékekből. Szeptember óta kerekedett is az arca egy kicsit, sörtokája lett. Nem tudok rosszat mondani róla, egy kedves, jóindulatú lány. Elmondása szerint amikor egy duhaj buli után részegen hazaállít, anyukája lebaszás helyett óvó szeretettel kezeli másnaposságát. Saráról annyit tudok még, hogy járt Amszterdamban osztálykiránduláson (itt nem a szomszéd megyébe mennek, mint nálunk, de ezt már szerintem megszoktátok) és ott egy holland fiú egy egyéjszakás kaland keretében megrépázta.

Simon Ingemann Petersen, azaz magyarul Simi. Ő jyllandi srác itt , aki úgy néz ki, mint egy ifjú viking harcos. Kissé céltalannak látom az életét, kis túlzással lelki sérültnek nevezném. Szeret inni, közösségben lenni, másoknak örömet szerezni. Bár egyágyas szobában lakik, pont a mi szobánkkal szemben, kedves barátnője, akit nem nagyon szívlelek (erről másik posztban lesz szó) mindig itt lóg nála és amikor dugnak/játszanak nem tom eldönteni) a csaj úgy vernyákol, mint egy macska. Simon -a céltalan sodródás jegyében- abbahagyta a szakácssulit. Azt is beszélik, hogy még nincs meg az érettségije. Mindenesetre a füstölt lazac kapormártással, amit a running dinnerre készített (emlékeztek, előételesek voltunk) nagyon finom volt. Szerintem van egyébként a srácban potenciál, csak még alakulnia kell, jó mentorok kellenek neki az életben.

Marusa Prelesnik, azaz nekem Marcsi. A 3. legidősebb az összes diák között (én a 4. vagyok). Nagyon kedvelem. Mindig jókedélyű, abszolút toleráns, a legmagyarabb nemmagyar itt. Ez nem csoda, mert szlovén, és azt hiszem, hogy történelmünk okán nem csoda, hogy hasonlóan vagyunk szocializálva és a dánok hülyeségeit is hasonlóképpen ítéljük meg. Nagyon durva volt, Berlinben abban a házibuliban arról beszéltünk, hogy milyen sok filozófust kellett megismernünk: én ugye jog- és állambölcselet záróvizsga alkalmából, ő meg a kommunikáció szakon. De legalább van egy ember, akinek azt mondod, hogy Descartes vagy Hegel és tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Rajta kívül szerintem egész Vallekildében talán Mogens igazgató és Anne-Marie tudnák, kikről van szó. Marcsi apja polgármester, így az összes diák közül talán Marcsi érdeklődik leginkább a politika, tágabban pedig a közügyek iránt. A szlovén köztévé riportere, főzőshow-t szerkeszt, de januártól másik munkahelyre megy, mert a főnöke nem ért a tévézéshez és ez néha nagyon felbosszantja. 2010-ben vagy esetleg 2011-ben biztosan meglátogatom Ljubljanában.

Dániában "kicsit" nagyobb a pártválaszték, mint nálunk. Ez a 2%-os küszöbnek is köszönhető talán. Persze, ne felejtsük el, hogy ez egy több száz éves, fejlett demokrácia, az embereknek pedig erős polgári demokrata tudatuk van. A keddi önkormányztai választásokon a két jyllandi diáktársunk kivételével mindegyik dán szavazott, még Nore is, aki 1 hónapja még azt se tudta, miért vannak kinn a jelöltek plakátjai a Vallekildéből Hørvébe vezető út menti villanyoszlopokon. (Ő EP-választásokra tippelt.)

Dániában nemrég volt egy nagy közigazgatási reform: az addig is csak kicsivel több mint 200 önkormányzatot 95-be vonták össze. Én erre tehát inkább már a MEGYE szót használnám. A mi megyénk neve Odsherred, ennek Nykøbing a székhelye. Ott ülésezik a 25 tagú tanács, amely megválasztja elnökét, akit polgármesternek hívnak. Tehát: sem Vallekildének, sem a többi településnek sincs testülete és közvetlenül választott polgármestere, a több tucatnyi településnek van mindössze 25. Ezen kívül szavaztak még a nagyobbik egységekről, a régiókról is, amelyeknek nem sok jogköre van. Mi Sjaelland régióhoz tartozunk.

Minden pártnak van egy jól bevált neve, de a plakátokon és a szavazólapon a tradíciók is megmutatkoznak, ui. mindegyik pártnak van egy betűjele is  a könnyebb azonosíthatóság kedvéért. 8 párt van jelenleg a parlamentben. Gyors felsorolás következik.

1) Venstre - nagyobbik kormánypárt, liberális néppárt, jele: V,  elnöke férfi, mégpedig Lars Løkke Rasmussen miniszterelnök

2) Det Konservative Folkeparti - kisebbik kormánypárt, konzervatív, jele: C, elnöke nő

Ők ketten adják a kisebbségi kormányt. A többi párt a következő:

3) Liberal Alliance - jobboldali liberális, jele: I, elnöke férfi

4) Dansk Folkeparti - jobboldali radikális, jele: O, elnöke nő [ők a dán "Jobbik", erősen bevándorlásellenesek, ők kezdeményezték a legszigorúbb bevándorlási törvényt Európában, amit a kisebbségi kormány a külső támogatásukért cserébe el is fogadott]

5) Socialdemokraterne - baloldali néppárt, jele: A, elnöke nő

6) Det Radikale Venstre - szociálliberális, jele: B, elnöke nő

7) Socialist Folkeparti - szocialista, jele: F, elnöke férfi

8) Enhedslisten - kommunista-szocialista szövetség, jele: Ø, elnöke nincs, büro irányítja

A 6. számú pártocskát azért emeltem ki, mert ez Heidi pártja, ennek az ifjúsági szervezetében szerezte tapasztalatait a mi kedves tanárunk, majd lett az ifjak alelnöke is később. A Radikale Venstre a legutóbbi parlamenti választáson 5,1 %-al kerültek be a parlamentbe, ahol a 179 helyből 9-et birtokolnak. Többször is szakadt a párt mostanában, nincsenek tehát a legjobb formájukban és így a szokásostól eltérően nem lehetnek ők a mérleg nyelve, ez felettébb bosszantó lehet. (A mérleg nyelve most a "Jobbik".) Elnökük és frakcióvezetőjük viszont egy 41 éves nő, Margrethe Vestager, akiről képet is mellékelek. Ő a korábbi baloldali kormányokban oktatási, majd egyházügyi miniszter is volt. Ő vezetett minket körbe az épületben 40 perc alatt. Természetesen kiválóan beszél angolul és egyébként is egy kellemes jelenség, állítólag -pártjával ellentétben, amely a keddi választásokon is rosszul szerepelt, többek között elvesztette az egyetlen addig birtokolt polgármesteri helyét is- a népszerűségi listák élbolyában van.

A parlament, mely ugyanabban az épületben van, mint a királynő fogadótermei, azaz a Christiansborg-kastélyban, puritánsága okán nem érhet a magyar Országház közelébe. Ugyanakkor élettel teli, jó munkahely. Az irodákat nem nagyon zárják, hiszen a társadalom itt a bizalomra épül. Bálint Katalin ezt úgy fogalmazná meg, hogy protestáns etika.  Ott jártunkkor épp nem volt plenáris ülés, így bemehettünk a karzatra is, ahol le is fényképeztettem magam. Ami még érdekes volt, hogy egy falon az összes addigi miniszterelnök portréja látható. Megbízatásuk lejártakor a kormányfők ui. kiválasztanak egy festőt, aki egy bizonyos stílusban festi meg őket. Ezek a portrék aztán híven tükrözik az adott miniszterelnök személyiségét. Az arcképcsarnok most hiányos, hiszen Anders Fogh Rasmussent, a Venstre karizmatikus vezetőjét nemrég a NATO főtitkárává választották és az ő képe még nincs kinn.

A parlament után egy kicsit sétáltunk a városban, először bementünk megnézni egy kis berlinifal-fotókiállítást a Királyi könyvtárba (ahol éppen Mary koronahercegné nyitott meg egy másik kiállítást, láttuk is egy pillanatra a kézitáskáját - sajnos nagyon messze volt tőlünk a nő) még Christianiaba, a hippinegyedbe is eljutottunk, ahol nem szabad fényképezni és ahol az utcán árulják a füvet meg a hasist. A dánok még elmentek Niels-szel egy, a berlini fal leomlásának évfordulója kapcsán szervezett konferenciára, a magyarok pedig a belvárosban sétáltak, igen rossz időben (értsd: szembe esett a hideg eső és borzalmasan fújt a szél). Én magam pedig elszakadva tőlük 1 szűk órácskára találkoztam Emesével, voltam a sulijában, ami nagyon szupi és hál'istennek jól lehet benne melegedni, aztán ismét csatlakoztam a többiekhez és egy mexikóinak mondott kis belvárosi étteremben büféjellegű kaját ettünk, amit a suli fizetett. Ezt a múltkori megsapkázásom kapcsán emlegetett karácsonyi sörrel öblítettem le, ami nem egy jó sör, bár nem ihatatlan. Áronnal még bementünk egy nagyobb játékboltba is, mert vikinges LEGO-t akart venni, de sajnos kiábrándítóan gyér volt a választék ebből a nagyszerű dán termékből.

Kerek egy hónap és karácsony. Mindjárt vége az évnek, de gyorsan eltelt! Nem volt eseménytelen...

Nos tehát akkor az elmúlt hétről. Hétfőn már Hanna helyett az új tanár, Ulrike jött a mi line-unkhoz. De az íróknál is nagy változás következett be, mert Anne-Marie helyett Charlotte foglalkozik velük ezen túl. Ő már 5 könyvet írt. Egy kb. 33 év körüli nő, a férjével és a két kislányával él a falu végén. Nagyon kedves, mosolygós, szimpatikus.

Hétfő reggel Niels és Heidi berakták hozzánk az két újságírót, Jakobot és Lassét és most dokumentumfilmet kell csinálni. 5 perceset. Az elmúlt hét a brainstormingról szólt. Mindig ezzel kezdődik. A brainstorming legjobb része amúgy, amikor a tanárok megmutatnak valami profi dolgot és ezzel kívánnak inspirációt adni nekünk, amatőröknek. Ezúttal Niels vetített le egy új-zélandi dokumentumfilmet, amit Peter Jackson, A gyűrűk ura rendezője rendezett és Colin McKenzie, egy új-zélandi filmrendező-legenda felettébb izgalmas, fordulatos életéről szól. Teljesen hitelesnek tűnt végig a dolog, amikor is utána Niels elárulta, hogy Colin McKenzie kitalált személy és az áldokumentumfilm egyik szép példáját láthattuk...

Ez a hét már a megvalósítással telik. Most pedig lassan ideje lesz felrajzolnom a diáktársaim portréját, a magyarokat direkt kihagyom, mert még a végén rátalálnak erre a blogra és szeretnék jó viszonyban maradni velük... :-) Tehát a következő bejegyzések a dokumentumfilmes csoportom, a másik dokfilmes csoport és a többi emberről fognak szólni. De addig is még annyit, hogy a mi dokumentumfilmünk Bo Espersenről és Jakob Antvorskovról fog szólni. Boról már írtam, ő a suli előző igazgatója, Jakob pedig a következő faluban tanít matekot, egyébként pedig Charlotte férje. Ők azért érdekesek, mert a háztartásukban bevezetett újításokkal jelentősen csökkentették szén-dioxid kibocsátásukat, azaz "climate friendly" életet élnek. Erről kell összehoznunk 5 percnyi anyagot. 

De térjünk vissza a hétfőre. Este kikísértük Marusát a vonatra: Szilvi, Sara és Donatas, a litván fiú. Ugyanis Jyllandon, egy Kolding nevű városban várt Marusára egy, a szülőfalujába tartó kamion. A kamionost persze nem ismerte, de nem történt semmi baj, szerencsésen hazaért Szlovéniába, sőt, ma már indul is vissza este. Szóval miután ő elment, Donatas és én elbicikliztünk a tengerhez. A lányok puhák voltak... Az indulás este negyed 11-kor volt és háromnegyed 1-re értünk vissza a már alvó suliba. Kellemes, kissé párás idő volt és koromsötét. Természetesen az úttest nem volt kivilágítva, de még a szélét sem láttuk. Szerencsére ez a dán préri, szóval nem voltak nagy kacskaringók, balesetmentesen megúsztuk ezt az őrült kiruccanást. A tenger pedig halálosan nyugodt volt, semmi hullámzás. Csak a kikötő apró fényei látszottak a távolban, illetve a vízben világítottak a medúzák. Különleges élmény volt. 

A morning assembly-kről annyit, hogy ezen a héten hallottam egy amerikai íróról, a reggae zenéről és Budapestről. Mindegyik jó volt. A csütörtöki cluster eveninget kihagytam, kosaraztunk volna, azt meg nekem sajnos nem szabad. Csütörtökön ezen kívül vendégünk volt az egyik országos tévé, a TV2 riportere és operatőre. Egy csomó képen szerepelek, de nem tudom, mikor kerül ez a riport majd adásba. Szombaton délelőtt elmentem úszni Nykøbingbe, ami ennek a megyének a központja, 30 kilométerre van innen. Az uszoda nagyon kulturált volt, a víz kellemes, pezsgőfürdőztem és szaunáztam is átszámítva 1100 Ft-ért, ami nem mondható soknak. Aztán Szilvivel elbicikliztünk a világ egyik leghíresebb kísértetkastélyához, ami 6 kilométerre van Vallekildétől. Dragsholmnak hívják, szálloda működik benne és két Michelin-csillagot birtokló séf főz az éttermében. Tehát nem olcsó. Viszont szép helyen van. Három kísértet mászkál néha benne. Ők a következők:

1. A Szürke Hölgy. A szorija a következő: ő egy szolgálónő volt, akinek nagyon fájt a foga, de segítettek rajta és meggyógyult. Azóta is visszajár, hogy megnézze, minden rendben van-e és hogy vigyázzon a kastély lakóira.

2. A Fehér Hölgy. Az egyik várúr lánya nem az apja által kiválasztott gazdag fickóba szeretett bele, hanem egy helyi parasztgyerekbe. Ezt apuci megtudta, a lányt meg jól befalaztatta élve. A 20. század elején kibontották a falat és megtalálták a csontvázat.

3. Earl of Bothwell. Stuart Mária skót királynő hitvese 5 évig sínylődött a kastély börtönében. Itt halt meg 1578-ban. A kastély köves udvarán néha hallani a lovai patáinak csattogását. 

Mikor odaértünk a kastélyhoz, Charlotte is ott volt már 4 fiúval: András, Robi, Áron és Simon voltak vele. Kocsival jöttek, és a kastély után a tengerhez mentek csobbanni. Erről Áron remek kis videófelvételt készített. András és Simon belerohannak a tengerbe, míg Robi néz hátra tanácstalanul, majd ráérősen belegyalogol az ultrahideg vízbe. 

Miután hazajöttünk biciklivel, Szilvi és Lasse S. társaságában meglátogattuk Jakobot a házában, aki megmutatta, hogy milyen "nerdish" változtatásokat csinált a házban. Erről most azért nem írok többet, mert a dokumentumfilm úgyis nyilvános lesz, szóval abból majd minden kiderül. A dánok amúgy nem nagyon szeretnek takarítani, ez a ház, bár nagyon otthonos volt, elég koszos. Szombaton már csak döglődés volt. Vasárnap elmentem Odensébe, Andersen szülővárosába. Erről is fogok majd írni egy bejegyzést. Odenséről annyit, hogy Fyn szigetének központja, az ország 4. legnagyobb városa. Kicsi, színes házikós belvárosa van, némelyiknek az ereszcsatornája a vállamig ért... Az Andersen Múzeumon kívül voltam még Fyn Szépművészeti Múzeumában, ami nem volt nagy, de volt néhány igen szép kép benne. Estére értem vissza, ezután néhányan megnéztük angolul a Persepolis című animációs filmet. A mostani hétről majd jövő héten.

Most viszont -mielőtt Andersenről írnék, majd elkezdeném bemutatni Vallekilde lakóit- következzék a szerdai nap, amely a politika jegyében telt, ugyanis meglátogattuk Dánia parlamentjét, a Folketinget.

Asszem egy kis zavart okozott az, hogy nem írtam le minden napot a múltkor, tehát akkor most egy világos kronológia. Először is volt tehát a múlt hét előtti hét, ami szombaton Running Dinnerben folytatódott, vasárnap voltam Roskildében, múlt hét volt a kék hét, aminek a végén volt a frederikssundi népfősikola meglátogatása. Hogy ne legyen több kavarodás, az előző posztba színessel beleírom a running dinnert is a roskildei városlátogatás elé, így csak azt kell elolvasni újra! Érdemes, mert az egyik legkellemesebb élményem volt eleddig!

És akkor most Frederikssundről. A kék hét zárása volt ez. Ebben a Koppenhágából HÉV-vel elérhető városban, annak is a könyvtárában adtuk elő a 3 csodálatos produkciót. Erről nem írok most többet, mert a produkciók hamarosan felkerülnek a YouTube-ra, mert pénteken felvettük kamerával és ott csekkolhatjátok majd. Nem nagyon voltunk lámpalázasak, mert kb. két könyvespolcot toltunk arrébb és a fogadó népfőiskola és a könyvtár igazgatóján kívül nem volt ott senki, csak 3 nyugdíjas... De ez öblös nagy plakátokon volt meghirdetve! Érdekes. A városban nagy forgalom volt, mindenki vásárolt, és a pártok is kampányoltak, ment a szórólaposztás - ugyanis Dániában holnap önkormányzati választás van. Erről mindenképp írnom kell majd. Szerdán ugyanis a parlamentbe megyünk és előtte szeretném megosztani veletek az alapinfókat. Most csak annyit, hogy itt nem 4 párt van a parlamentben, mint nálunk majd májustól, hanem 8, s ha a grönlandi és feröeri pártokat is hozzáadom, az bizony 12! Az önkormányzati választást itt a kormányzati ciklus félidejében tartják, mint minden normális országban.

Miután befejeztük az előadást, Anne-Marie hazament Vallekildébe, így egy kísérőtanárunk maradt: Hanna. Ez volt az utolsó két nap, amit együtt töltöttünk vele. Ő egy csodálatos személy, sajnos pénteken ebéd után elbúcsúztattuk sütivel és pezsgővel. Nagyon megható volt, a meghívott volt kollégái szuperlatívuszokban beszéltek róla. Kissé fura volt magyar szemmel, hogy Mogens igazgató úr puszi helyett kézfogással búcsúzott tőle, Anne-Marie pedig öleléssel. Dehát ahogy megtudtuk már az első héten: "Danish are not kissing people, they are hugging people." Hanna 2 hét szabira megy most, aztán a lakhelyén fog dolgozni pályaválasztási tanácsadóként. 7 és fél évet dolgozott itt a népfőiskolán, nagyon jól megérti magát a fiatalokkal, de szerintem minden korosztállyal, mert végtelenül nyugodt és kedves ember. Természetesen meghívtam Atádra, amit el is fogadott. Ő ugyanis nem járt Magyarországon még, de már annyi magyar barátja van Vallekilde révén, hogy jövőre muszáj lesz eljönnie.

Az ebédkor megismerhettük Szabó Pétert és Mórocz Júliát, akik ebben a frederikssundi népfőiskolában tanulnak mindenféle művészeteket. Ez nem kevés pénzbe került, rádásul Julinak még nehezebb is volt a dolog, mert nem tudott angolul... Nagyon kellemes tapasztalatokat szereztek. A sulijuk nagyon családias, olyan, mintha hobbitok laknának benne, mohás nádtetővel fedett alacsony belmagasságú, pirosbarnás épületek... Szép a fekvése is, a tenger mellett van egy kis erdőcskében, a város legszélén. Szóval a két magyar és egy dán lány körbevezetett minket. A suli nagyon jól felszerelt volt, mindenféle teremmel, hatalmas alkotótérrel. Aztán kezdődütt a "munka".

Két fiatal dán költő szövegírási gyakorlatokat/játékokat játszatott velünk egy színpaddal is rendelkező teremben. A végén pedig valami versszerűt is kellett írni. Hát mindenkié eléggé szabadvers lett, de végül is nem a művészi színvonal volt a lényeg. Néha nagyon vicces dolgok sültek ki, mint dán, mint pedig nemdán részről. Ezután vacsora volt és utána több meghívott dán költő lépett fel különböző performanszokkal. Sok sulin kívüli polgár is részt vett, nyitottak egy kis büfét is, mint itt, a vallekildei koncerteken. Gyertyák az asztalon, barátásgos hangulat. Én az első két költőt vártam meg, utáne muszáj volt lelécelnem, mert rettentően unatkoztam. Így is este 11-kor lett vége. Ebben a különálló épületben, az alagsorban volt a bulihely, természetesen az elmaradhatatlan csocsóasztallal. A buli, ami nekem reggel 4-ig tartott, elég jól sikerült. Aztán ebben az épületben, a rendezvény helyszínén, a színpados teremben aludt mindneki, leterített matracokon. Érdekes módón nem horkolt senki. 11-kor keltünk, brunch volt, majd 12-kor indultunk haza Vallekildébe. Itthon mindenki a pihenésre helyezte a hangsúlyt. Akik nem voltak velünk Frederikssundben, azok a dánok otthon voltak, mert nemcsak ma, hanem előbb is le lehet már szavazni levélben. Itt ez mindenkinek nagyon fontos, sok dán még ma is otthon van e napon. Hanna a kriminálisan rossz vacsora után családjával együtt elhagyta a népfőiskolát. Mint írtam, nagyon fog hiányozni mindenkinek. azt is elmondta, hogy mindenki nagyon jó fej közülünk és teljesen egyedi, hogy ilyen jól összejön egy évfolyam, mint mi.

Running Dinner: Anne-Marie szerint ez egy nagyon jól bevált koppenhágai randizási módszer. A lényege: partnereddel/partnereiddel várnotok kell valakit/valakiket vacsorára. De te csak egy fogást csinálsz, mert a következő fogás már máshol lesz. Itt ez úgy lett megoldva, hogy a hétvégre itt maradt embereket beosztotta 9 csoportba (párosba vagy hármasba). 3 csoport csinált előételt, 3 csoport főételt és 3 desszertet a suli valamelyik kijelölt helyiségében. Minden csoport 2 másikat látott vendégül, ergo szinte mindenkivel tudtál találkozni házigazdaként vagy vendégként vagy vendégtársként. A 8 másik csoportból 6-tal mi is találkoztunk. Azaz én és Simon, a jyllandi srác, aki egy kis ideig séfnek tanult, de nem tetszett neki a rendszer, ezért otthagyta. Mi előételesek voltunk. Először egy Waldorf-salit akartam összerittyenteni, de Simon allergiás a dióra. Így ő füstölt lazacot csinált kapormártással pirított kenyéren, én meg avokádósalátát feta jellegű sajttal és koktélparadicsommal. A vendégek: Anne-Marie, a pasija, Palle Koppenhágából (egyetemi oktató) és Marusa, illetve András és Lianne (egy író line-os lány, lusta, mint a dög, Simon csaja). Nagy sikert aratott a kaja, amihez kétféle fehérbort kínáltunk. Aztán el kellett mosogatni mindnekinek, aztán jöttek a főételek. Mi borjúcarpacciót és bolognai spagettit ettünk egy hármasnál, nagyon-nagyon finom volt. Aztán mosogatás megint, és jött a desszert egy másik párosnál, ami csúsztatott palacsinta volt. Ez is csodálatos volt, az ő helyszínük egyébként a moziterem volt, szóval a YouTube-on mentek közben relaxációs zenék és a vászon is szépen világította az asztalt, amit körbetörökültünk. Ezután mindneki elég fáradt volt, én el is mentem aludni. De mindenki nagyon élvezte, úgyhogy ezt a kis baráti körömmel el fogom játszani otthon, lehet rá készülni... A kajákból egy csomó adag meg is maradt, másnap is jók voltak, de mivel én korán elmentem Roskildébe, csak este tudtam részeltetni magam belőle.

Mint azt múltkoriban bejelentettem itt, Jyllandra készültem, nagybátyám szobrát megnézni, de végül más lett a dolog vége. Ugyanis vasárnap át kellett szállnom Roskildében, de bementem egy kicsit belvárost nézni (rém unalmas volt, alig voltak az utcákon, a boltok nyilván zárva) és mire visszaértem a csatlakozó vonat már elment, így maradtam még pár órát Roskildében, amit gyalogosan fedeztem fel. Bár nem sok felfedeznivaló volt benne, mert a vikinghajó múzeum nem tűnt eléggé érdekesnek számomra ahhoz, hogy 60 koronát kifizessek rá, a dóm pedig nagyon későn nyitott a reggeli misék miatt. Így aztán elég hamar visszamentem Vallekildébe, ahol este a Birodalom című, Lars von Trier rendezte kórházsorozat első évadának első részét néztük meg páran. Nagyon jó volt. A Vészhelyzet és a Twin Peaks stílusát ötvözi, és épp most néztem, hogy nemrégiben adták ki DVD-n Magyarországon. Nagyon helyes.

Hétfőn délelőtt a tanárok kiosztották az új feladatot, ami előtt nem volt más, mint az újságírók kivételével az összes line egy táborba terelése, majd újraosztása 3 csoportba. A lényeg pedig: a hétvégén Frederikssundbe megyünk, egy Koppenhágától északnyugatra fekvő kisvárosba és ott valami poetry weekenden elő kell adni egy kb. 7 perces performanszot, melynek témája: BLUE. Ennyi. Kék. Ez lett a kék hét. Volt itt egy nagy közös brainstorming, de aztán neki kellett állni a saját kis csoportprojektnek, amit borzalmasan untam, bár igyekeztem konstruktívnak tűnni. A vége amúgy az lett (és ebben nekem még minimális szerepem sem volt, amit nem is bánok), hogy egy magát felakasztani akaró embert mutogatunk (ez András) egy paraván mögött, a kötél a nyakában, annak a másik vége egy kék fán, közben a paravánon képek villanak fel és én néha a háttérből bestroboszkópozok. Na summázva: ez egy nagy elvont katyvasz, DE még így is a mienk lett a legjobb, a tanárok is jól megdicsértek, halvány kritikát fogalmaztak meg. A másik két csoport nem muzsikált ilyen fényesen, az egyikben, amiben mások mellett Robi van, a dán csajok ma reggel elsírták magukat és mondták is Anne-Marienak, hogy ők ezt a fost nem vállalják be; a másikban, amiben mások mellett Szilvi van, Fábián és szobatársa, Sigurd jól összevesztek, mert Sigurd egy művészlélek (róla és "kiskutyájáról", Nore-ról majd egy másik posztban még fogok írni) és igen nehezen viseli, ha nem az ő véleménye a domináns.

Közben az újságíró line-osok Simonnal és Rasmussal kiegészülve egy 3 napig "működő" újság szerkesztőségét alkották a koppenhágai gimnazistákkal, akik amúgy elég hangosak, este 11 után is órákig járkálnak át hangosan kiabálva egymással. De egyszer ennek is vége lesz. Amúgy szimpatikus a többségük, vannak köztük igen szép lányok is (20 lány van itt és 5 fiú), ami Dániában nem meglepő. Nos, ma este nekik adtuk elő végül a 3 produkciót, most pedig buliznak valahol itt a házban, hál'istennek nem a folyosón, mert nem hallani semmit. Robi is velük van asszem.

A héten még annyi történt, hogy szerda reggel megtartottam a morning assembly-met. A gimisek is velünk voltak. A népdal, amit énekelnie kellett volna a kedves dánoknak is: Az a szép, az a szép... Hát nem nagyon ment nekik, nagyon félénkek voltak. Ezután pedig fél óráig beszéltem a hungarikumokról, beleértve a névnapokat, a Rubik-gömböt és a hungaropesszimizmust is. Nyilván nem adhattam teljes képet és nem fejtegethettem az aszú, az eszencia és a szamorodni közötti különbségeket, de amennyit összeszedtem, az jónak bizonyult. Legalábbis azok, akiknek számít a véleménye nekem (tanárok, magyarok, Marusa, Donatas), gratuláltak. A másik morning assembly-m decemberben lesz és a gasztronómiáról fogok beszélni (Michelin, Guilt-Millau, szakácsháború Magyarországon, stb.). Két videót is felhasználtam amúgy ebben a prezentációban, amiben Hanna tanácsára sok volt a kép és kevés a szöveg, a linkjüket idemásolom. Az elején volt egy kis Experidance: https://www.youtube.com/watch?v=u6R2b08PPX0, a végén meg egy kis operett: https://www.youtube.com/watch?v=ZEY7UnZUJt0

Olvasom ma, hogy Ibolya tárt karokkal várja az MDF-be azokat, akik hisznek az őszinte, józan konzervatív politikában. Ma például leigazolta képviselőjelöltnek az SZDSZ-es volt kecskeméti polgármestert, Szécsi Gábort, aki amúgy hivatali idejében még Fideszes volt. Pár hete Somogyi Zoltán meg Herényi károly arról értekeztek, hogy ők lennének a Fidesz-MDF koalícióban a minőség, a Fidesz meg a mennyiség. Hihetetlen ez a csoportosulás. Ezek már teljesen elkurvultak.

Természetesen az előadóművészet tudja mindig az ilyen helyzeteket a legfrappánsabban bemutatni, s ezúttal sincs másképp. Az MDF politikája egy mondatban megfogalmazható: "Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni." Ez a Tudósok együttes szarkasztikus klipjének utolsó sora. Érdemes megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=oeL_8qawdNE

A múlt péntek este és szombat egész nap volt életem egyik legrosszabb hétvégéje. Úgy kezdődött, hogy Lasse, aki a két újságíró line-os közül az egyik, mindnekit meghívott Koppenhágába a 20. születésnapi bulijába. A magyarok közül csak Áron és én jeleztük részvételünket, a dánok közül pedig végül csak 3 ember jelent meg a helyszínen. Mi Áronnal arra is számítottunk, hogy az időközben szintén Koppenhágába egy hostelbe érkezett Marusa és barátnője felbukkanak, sőt nem zártuk ki teljesen Szilvi és 6 éve tartó szerelmének tárgya, a teddymackó joghallgató Peti megjelenését sem. Ők már akkor bő 1 napja Koppenhágában városnéztek. De kezdjük onnan, hogy elindultunk Vallekildéből.

Sajnos már Vallekildében sincs olyan nap, amikor legalább részben derült lenne az ég. Megérkezett a hideg, néha szeles és folyamatosan csapadékos ősz. Berlin után vasárnap és hétfőn rengeteget unatkoztam. A dánok ugyanis mind otthon voltak, az idő pedig nem volt éppen jó. Szerencsére közben Áron letöltötte a Californicationt, így újra megnéztem az 1. évadot, a 2.-at a jövő héten kezdjük majd. Emellett találtam egy nagyon kellemes sitcomot az újoncok közül, amit folyamatosan letöltetek vele, a címe Modern Family. Három családról szól, az egyikben a családfőt Ed O'Neill alakítja. A múlt héten elkezdődtek a diákok morning assembly-jei is. Hallottunk a véradásról, Seattle-ről és San Franciscóról, Szlovéniáról, továbbá ezen a héten Szenegálról, a meditációról, a BKV-ról és Új-Zélandról. Jövő héten kissé meg fog nőni a létszám, mert 25 középiskolás fog érkezni egy gimiből az egész hétre (ők már tavaly is voltak itt), ebből 20 lány és 5 fiú. Sőt, még két felnőtt csoport is itt fog velünk lakni az iskolában. A felnőtt csoportok, például a múltkori gombászok befogadásának oka egyébként az, hogy a sulinak saját bevétellel is kell rendelkeznie ahhoz, hogy minden évben megkpahassa a kormánytámogatást.

A múlt szerdai és e szerdai common classt, ahol ugyebár minden diák részt vesz line-tól függetlenül, Bo Espersen, a suli korábbi igazgatója, egy kb. 40 éves tanár tartotta. Múlt héten a klímaváltozásról volt szó (Bo beszéde után megnéztük még egyszer Al Gore filmjét), most pedig a globális/nemzeti/regionális/lokális problémák csoportosításáról. Bo mindenki szimpátiáját elnyerte, még sokszor fogunk vele találkozni a félév során. Ami még említésre méltó: pénteken vendégünk volt Ulrike, az új tanárnő, akinek a line-unk bemutatkozott. 34 éves, csakúgy, mint Heidi. Egyelőre azt hiszem mindneki kíváncsisággal vegyes semlegességgel viszonyul hozzá. Koppenhágában lakik, grafikus dizájner. De Hanna nagyon fog hiányozni.

Pénteken történt még, hogy Marusát meglátogatta egyik barátnője Szlovéniából, aki Ljubljanában technikatanárnő. Mivel Marusa épp nem ért rá és gyönyörű idő volt, a lány és én elbicikliztünk a tengerhez. Nagyon jó volt annyi penészvirágzás után friss levegőt szívni. Ezúttal nem is tűnt olyan nagynak a távolság, mint amikor a 3 magyarral voltam ott múltkor.

A line-os projektünket múlt héten kezdtük elméletben, mára pedig a gyakorlatban is mgvalósult, ui. powerpointban kellett prezentálnunk. Ez volt életem második powerpointos előadása, az elsőről mindjárt. Szóval egy kampányt kellett bemutatni valamiféle cél érdekében, ami lehetett bármi, esetemben ez a magyar politikusok ciklus közbeni visszahívásáért kiírandó referendum kampánya volt. A tanárok kifejezetten megdicsértek, bár kissé sokallták a vetített szöveget. Mentségemre szóljon, hogy nem sok mindent csináltam eddig pdf-ben. Amúgy nagyon jó ötletek voltak, a legjobb prezije pedig Robinak és Fábiánnak volt a magyarországi biciklis közlekedést elősegítendő kampánnyal. 

Ami még jelentős esemény volt múlt és e héten: 4 koncertet hallottunk. Az elsőn, múlt csütörtök délután egy country jellegú zenét játszó kvartett volt a vendég, aztán este (rengeteg vallekildei nyugdíjas jelenlétében és hahotázása közepette) egy igencsak viccesnek tűnő, ám feltétlenül híres dán hegedűművész koncertezett egy ugyancsak híres nagybőgős társaságában. Tegnapelőtt volt a tornateremben a Sjaellandi Szimfonikusok turnéjának egy része, de nagyon drága lehetett, mert kb. a székek harmadán ült ember. Mozart, Haydn és Schubert volt műsoron. Aztán tegnap nagy minőségi zuhanás következett be: egy négy tagú, 30 év körüli férfiakból álló, magát jazz zenekarnak nevező formáció játszott, de nem is annyira a hangszereken, mint az idegeinket. Legalábbis, ami a magyarokat illeti, mert mi majdnem elmenekültünk az elején, de aztán kibírtuk. Két dánt leszámítva a dánoknak tetszett, "pretty cool" - mondták arra a szörnyűségre, amiből Áron másfél percet felvett a mobiljára és konkrétan rozsdás ajtó nyikorgásnak hallatszik. Nem is akarom tovább részletezni.

Ami viszont a magyarok szerint is pretty cool volt, az a culture nightok. Hétfőn este magyar est volt: paprikás krumpli volt a vacsora, aztán én beszéltem Magyarország történelméről és politikai életéről, majd Robi, Fábián és András a népszokásokról és nemzeti ünnepekről. Aztán számháború volt, amit a dánok nagyon élveztek, úgyhogy sikeresnek volt mondható a dolog. A krumplival az volt a gond, hogy nem volt elég szárazkolbász, amit virslivel kellett helyettesíteni, emelett csak csemege paprikát lehet itt kapni, így fel kellett használnunk az én gulyáskrémemet. A csemegeuborkájuk pedig inkább édesítőszeres, mint ecetes... Ami pedig a prezentációmat illeti, ami az első volt az életemben, a legnagyobb sikert természetesen Gyurcsótány tánca aratta. Kedden litván, szerdán szlovén, tegnap pedig svéd est volt, de eddig sem ért a magyar nyomába. nyilván azért is volt ez, mert magyarból 7 ember van, a többi nemdánból pedig 1-1. De azért szerintem magához képest mindenki jól oldotta meg a feladatot. Ma van a dán est, kíváncsi vagyok... Most éppen floorball megy a tornateremben, aztán vacsi és kezdődik.

Ami a mostani hétvégét illeti, ami következik: holnap, szombaton running dinner van, vasárnap pedig elutazom Jylland déli részébe. Sajnos Magyarországról az illetékes nem küldte még meg a novemberre szóló InterRailemet, pedig fel tudnám használni. Ami pedig a múlt hétvégét illeti, nos, annak külön bejegyzést kell szentelnem. 

Alapozásképpen szombat este még megnéztük a Nyár Berlinben című egész élvezetes vígjátékot. Ez ugyanazon a téren, a Helmholstplatzon játszódik, ahol a szállásunk volt másnaptól. Reggel 6-kor indultunk busszal Vallekildéből Gedserbe, ahonnan 2 és fél órás kompút után értünk Rostockba, Berlinbe fél 2 körül érkeztünk. Az út nagy részét átaludtunk, a korán kelés nem esett túl jól. A helmholtplatzi hostelben 4 szobában fértünk el, én 3 magyar fiúval és a svéd Rasmus-szal voltam egy szobában. A dánok közül sokan amúgy nem is egyszer jártak Berlinben, mivel közel van, és pl. sokszor ide szervezik a tanárok az osztálykirándulást. Megkaptuk Anne-Marie-tól a heti bérletet, majd egy anatóliai étteremben vacsoráztunk. A dán salátákkal ellentétben itt volt öntet a salin, de amúgy a húsételek és a tzatziki is nagyon finomak voltak. Ezután visszamentünk a hostelbe, ahol az emeletes ágy emeletén volt a fekhelyem, ami Vallekildéhez képest borzalmas puha, teknőszerű volt, a párnám pedig szintén kritikán aluli.

Hétfő: A közeli kávézóban elköltött svédasztalos reggeli után bevetettük magunkat a városba. Az Alexanderplatzon, Kelet-Berlin legfontosabb és talán legnagyobb terén, a tévétorony tövében béreltünk bicikliket, majd Niels tanár úr, aki mindent tud Berlinről, 3 fős csoportokba osztott minket. Én Donatas-szal a litván zenész fiúval és Sarával, az IC-s lánnyal kerültem egy csapatba. Egy darabig jól is ment a városszintű kincskeresés a másik 6 csapat ellen, de az állomások felénél sem tartottunk, amikor is a Brandenburgi kapunál elvesztettük egymást. Így aztán ők ketten az előkelő 4. helyet megszerezve folytatták a túrát, én pedig az Unter den Lindenen át visszamentem a biciklivel az Alexanderre, ahol leadtam és gyalog folytattam az esti, indiai étterembeli vacsoráig a városnézést. Szép, derűs nap volt ez és a rákövetkező is. A vacsora után átmentünk a közeli Tachelesbe, ami egy több emeletes volt áruház, de egy csomó mindenre használták már, állítólag a Good Bye Lenin című filmben is szerepe van, bár én nem emlékszem rá, igaz, nem mostanában láttam... Szóval ez most amolyan hippiközpontként működik, az udvarán rozsdás vasból készült szobrokkal, az első emeletén (akkor éppen nyitva nem lévő) színház- és moziteremmel, valamint (persze nyitva lévő) kocsmával, a második emeletén pedig rajzórán is összedobható montázsokkal, amiket viszont jó drágán próbálnak eladni, sőt jó pár képeslap formájában is megjelenik. Ezenkívül egy füvező színes bőrű és SZTK-szemüveges kismajom kanálból, villából és késből készített karkötőket. Hát élmény volt.

Kedd: Délelőtt egy rasztahajú csaj fizetett idegenvvezetőként jól megjártatott minket, ui. graffitiket nézegettünk egész délelőtt. Berlin ui. a street art egyik központja és a tanárok a városnak ennek -a tőlem meglehetősen távol álló- oldalát is meg akarták velünk ismertetni. Annyit mászkeráltunk, hogy muszáj volt délután a hostelben egy kicsit szundítanom. Utána egy sokkal kúlabb program következett: Berlin Underworld. Ez a külvárosban van, a hosteltől egy metrómegállónyira, két bunkert lehet bejárni idegenvezetővel. Amúgy ha atomtámadás lenne, a bunkerek Berlinben a lakosság 1%-át tudnák befogadni. Az egyik dán lánnyal amúgy kézi erővel áramot fejlesztettünk, amivel nagy sikert arattunk a többiek körében. Este jött a thai étterem. Na ez a többi magyarnak negatív élményként maradt meg. A híres, savanykás (erősen gyömbéres és citromfüves) Thom Yang Gang levesből például a velem szemben ülő Áron csak egy kanállal tudott enni. A főételekkel sem voltak nagyon kibékülve, de én azokat is szerettem. A thai sör meg finom, Singha a neve.

Szerda: Reggeli után a Stasi Múzeumban kezdtünk. Egy 70 év körüli néni volt az idegenvezető, aki persze csodálatosan nyomta az angolt. A múzeum elég nagy, az állambiztonsági miniszter irodája körüli szobákban vannak berendezve a tárgyak. Sok tárgynak James Bondos fílingje van, mások ajándékok a KGB-től. Persze van néhány infó a Stasi áldozatairól is, valamint néhány anyag a rendszerváltásról, az első szabad választás plakátjai például. Aztán két dán lány, Anne-Marie, Robi és én elmentünk a Bauhaus Múzeumba, ami nagyon rövidre sikerült, ui. csak két szoba volt látogatható éppen. Ennek ellentételezéseképpen a belépés ingyenes volt. Az egyik szobában Breuer Marcell és mások által tervezett székek voltak, a másikban Moholy Lucia és mások fényképei. (Ez a hölgyemény Breuer mellett a másik nagy Bauhausos, Moholy-Nagy László lánya.) Ami sokkal figyelemre méltóbb volt, az a shop, ahol a karórától a kávéfőzőn keresztül a sakktábláig mindent meg lehetett venni ebben a nagyon szép dizájnos stílusban. Ezután egy pihi következett a hostelben. Este egyik legfurcsább élményemben volt részem berlini tartózkodásom során: egy indonéz étterembeli vacsora után Niels, Anne-Marie, Áron, Marusa és jómagam egy Merlin Színház-szerű épületben egy angol bábművész előadását néztük meg. Csúnya arcú nyulak voltak a főszereplők, a sztori elég nehezen volt összerakható, de nem nagyon cicózott a művész úr, mert a tragikus vétség a "drámában" az volt, hogy a színfalak mögött az egyik, dzsigóló jellemű, kb. 25 centis vörös pénisszel rendelkező nyúl közösült vele. Azaz az emberrel. Na hagyjuk ezt.

Ezután elementünk -immár tanárok nélkül- egy 4 dán diáklány által bérelt lakásba. Lasse (az IC-s társam) megismerkedett egy lánnyal Új-Zélandon (hol máshol?) és ez az illető lány, aki amúgy szép (NB a dán lányok többsége szép, ez Berlinben kiütközik) 200 ajróért bérli ezt a lakást a másik hárommal egy jó környéken. Kellemes volt a hangulat, bár nem volt ereszd el a hajamat, mert a dánok nem azok az üvöltős bulizósok, viszont ivásban szerintem elégg verhetetlenek. Szóval mi Áronnal leléptünk, és két éjszakait igénybe véve mindnekit megelőzve hajthattuk nyugovóra a fejünket. 

Csütörtök: A délelőtti programot szívesen elcseréltem volna valamelyik múzeumszigeti múzeumra, de sajnos 2 órán át egy -talán már itt is említett- fotóművészt kellett hallgatnunk, aki eléggé el volt szállva magától, ráadásul én a munkáiban sem találtam semmi rendkívülit. Szóval az amúgy is másnapos banda alig várta, hogy vége legyen és mehessünk a francba. Szilvivel és Robival mi nagy shopping-túrába kezdtünk. Az Alexanderplatzon 5 pláza van egymás melllett, bementünk az egyikbe. Körülnéztünk, megebédeltünk, aztán a Gesundbrunnre mentünk metróval (ez az a hely, ahol a bunkereket lehet megnézni) még bementünk egy nagy cipőboltba (nem nekem kellett cipő, hanem a hölgynek) és egy diszkont élemiszerboltba, ahol svájci csokoládét szereztem be. aztán egy kicsit pihentünk a hostelben, majd az egész csapat kimetrózott az Olimpiai Stadionhoz. Ott egy német étteremben ettünk. A magyarok többsége rántott húst. :-) Már nagyon kívántuk az ilyen ételt a sok egzotikum után. Aztán bevonultunk a hatalmas és gyönyörű stadionba. A városi csapat, a Hertha BSC fogadta a holland Herrenveent ezen az Európa Liga-meccsen. Az első félidőben a hollandok rúgtak egy gólt és ez is maradt a végeredmény. A német szurkolók persze csalódottak voltak, de semmiféle rendbontás nem volt. Igaz, a stadionban csak alholmentes sört és forró kakaót (!) lehetett kapni. Életemben először voltam stadionban, úgyhogy ez az élmény is kipipálható. Érdekes, hogy társaságban és helyszínen sokkal gyorsabban telik az idő, mint otthon a tévé előtt.

Péntek: Reggeli után Szilvi, Robi, András és én belevetettük magunkat a városba. Nekem a biciklis szafari során kimaradt a Checkpoint Charlie, ezért a Brandenburgi kapu és a holokauszt-emlékmű után oda mentünk. Itt viszont szétváltak útjaink, mert Szilvinek MArusával volt shoppingolós progija, András és Robi pedig körül akartak még nézni a Tiergarten környékén. én meg úgy döntöttem, hogy eljött az ideje, hogy 1 órát valamelyik múzeumszigeti múzeumban töltsek. Legjobban a közel-kelet és a görög művészet érdekelt, úgyhogy a Pergamoni Múzeum előtti 300 méteres sorba álltam be, ami lassú volt, így feladtam. Aztán be akartam menni a Dómba, de mivel pénzt kértek volna érte, nem mentem. Inkább sütiztem és kávéztam. Aztán a Potsdamer Platzon megnéztünk Robival egy felejthetetlen Dalí-kiállítást, rengeteg szép grafikával és könyvillusztrációval. Szívesen elcseréltettem volna a tanárokkal a csütörtöki fotóst erre, de én csak egy kis mustármag vagyok. Aztán a hostelbe kellett sietnünk, mert a Fal Emlékműhöz ment az egész csapat. Kb. 100 méter meg van hagva a Falból, ahová egy kilátóból is le lehet tekinteni. A kilátó földszintjén vannak kiállított és vetített fotók a Falról. Ezután sokat sétáltattak minket, ami a növekvő éhségérzetem miatt nem volt épp a kedvemre való. Végül azonban elértünk az olasz étterembe, ahol isteni pizzát toltunk. A társaság nagy része ezután még bárba/diszkóba ment, én viszont nem adtam fel a Pergamonival kapcsolatos tervemet, így inkább az alvást választottam.

Szombat: Bejutottam a Pergamoniba, ami hatalmas élmény volt. Patetikusnak tűnhet, de itt tényleg megérinti az embert az Ókor. Nem sok tárgy van kiállítva, de azok eléggé ütősek. Az emeleten van egy nagy iszlám gyűjtemény is, ami szintén lélegzetelállító. Délután negyed 2-kor indultunk vissza. Rostockból Gedserbe ismét a Joachim hercegről elnevezett kompon, majd tovább busszal. Roskildénél leszálltak a dánok, csak a másik zenész fiú, Karl maradt a tanárokkal és velünk, nemdánokkal. Este fél 10 körül értünk Vallekildébe. Ezután jött a vasárnap és a hétfő, amikor nem volt tanítás, de erről később.

Következzen tehát egy nem túl hosszú beszámoló a svédországi kiruccanásomról, melynek során 2 éjszakát Uppsalában, 2 éjszakát pedig Stockholmban töltöttem.

Szombat: Miután megérkeztem Koppenhágába, már a vágányon állt az X2000-es szupervonat. Ezt a vonatfajtát hosszabb távolságokon veti be a svéd vasúttársaság. Kb. a mi intercity-nknek felel meg, 7 eurónyi helyjegy kell rá. Ilyen jár például Stockholm és Koppenhága, Stockholm és Göteborg vagy Stockholm és Sundsvall között. Kívül szürke, belül natúr faburkolatos, szürke ülésekkel. A kijelző néha kiírta a sebességet is, ez sokszor 200 km/h óra felett volt. A vonat kanyarokban néha 20 fokban bedől, ilyet még nem tapasztaltam. Az út valamivel több, mint 5 óra a két főváros között. A közigazgatási beosztása az országnak a következő: északról dél felé haladva az ország szinte felét Norrland régió foglalja el, majd Svealand, Stockholm, Götaland, Småland és végül Skåne következik. Ez utóbbi nagyon sokáig dán terület volt, és érdekes módon a táj is hasonlít a dánra, azaz nem túl izgalmas. A régiók további megyékre oszlanak. Én e pár nap során nem nagyon tudtam nagy különbségeket felfedezni Dánia és Svédország között, de a két előny már a vonaton szembeötlött: az ablakon kinézve a rengeteg erdő és tó, azaz a táj nagyobb változatossága és a hangosbemondóból szóló sokkal tisztább, tanulásra csábító nyelv. Kis késéssel értünk be Stockholmba, de ekkor támadt egy fájdalmas malőr, ui. fenn hagytam a vonaton a telefonomat. Úgyhogy ne keressetek, mert nem lett meg. :-( Ezután még kóvályogtam 1 órát a hatalmas pályaudvaron, aztán elmentem Uppsalába, ami már északabbra, Svealandban van és 40 perc vonattal Stockholmtól. Egyetemét 1477-ben alapították, minden ekörül forog persze. Valamint itt született Ingmar Bergman. Bár erre semmi jel nem utal.

Uppsalában várt Csilla. Ő egy erdélyi magyar lány, akivel élőben akkor találkoztam először. A nagynénje nagyatádi és rajta keresztül vettem fel a kapcsolatot vele, Skype-oltunk párat és felajánlotta, hogy szállást ad nekem. Ez nagyon jól jött. Róla annyit kell tudni, hogy 4 éves kora él Svédországban, egy másik svealandi városban. Political science-t kezdett tanulni a gimi után, de nem akárhol, hanem a University College of Londonban, ami a világ egyik legjobb egyeteme. Azonban -bár imádta Londont- 1 év után otthagyta, mert nem tetszett neki a tanári kar hozzállása és hazajött Uppsalába, ugyanerre a szakra. Most ott bérel egy német lánnyal egy egész családi házat. Hamarosan költözik hozzájuk egy kirgiz lány is. A német lány nem volt épp otthon, Drezdába utazott, így vele nem találkoztam.

Vasárnap: Reggel a reggeli után elmentem Svealand egy országszerte nagyon híres és kedvelt megyéjébe, Dalarnába. Annak is egy szép fekvésű városába, Morába. a vonatút 1 átszállással 3 órás volt. Mora egy kisváros, a hatalmas Siljan-tó partján fekszik. Szépsége valószínűleg nyáron ütközik ki, mert szinte egész nap esett. Ennek ellenére jól éreztem magam. Dalarna megye népművészetéről híres. Szép a népviselet, ezen kívül itt készítenek míves késeket és festett falovacskákat, amelyek a zászló mellett Svédország nemzeti jelképei. Jó drágák, egy 7 centiméteres paci 14 euróba kerül átszámítva. Morában megnéztem még a Zorn Múzeumot. Anders Zorn 1860-tól 1920-ig élt. Híres portréfestő, óriási karrierrel hazájában, Párizsban és Amerikában. Gyermeke nem lévén, óriási vagyonát, ami mintegy 60 ingatlanból állt, a svéd államra hagyta. A képeit, grafikáit, szobrait, valamint személyes tárgyait bemutató múzeumon kívül megtekinhető pazarul berendezett háza is- ez utóbbi sajnos csak nyáron. Morában van ezen kívül a Vasa-futás Múzeum. Ez egy nagy nemzeti sportesemény, 90 kilométeres sífutás. Annak állít emléket, hogy a svédek egyik nagy királya, Gustav Vasa 1520-ban sítalpakon menekült Morán keresztül az őt üldöző dán csapatok elől. Az uralkodónak szobra is van Morában ("természetesen" Zorn készítette), maga a múzeum viszont hétvégén zárva van, amit egyszerűen nem értek. Nem pont akkor kellene nyitva lennie?! No mindegy, miután megebedéltem egy kebabosnál -Svédországban ez a legolcsóbb kaja a hamburgerrel meg a hot doggal együtt-, lassan szedtem a sátorfámat és visszavonatoztam Uppsalába.

Hétfő: Bementünk Csillával a városközpontba. Minden 2. épület az egyetemhez kapcsolódik. Itt vannak a legrégebbi karok, köztük a főépület, ami nagyon szép. Sajnos a díszterem zárva volt, így csak a kulcslyukon tudtam benézni. Olyan, mint egy parlamenti ülésterem. Az épület aulájának karzatán híres antik szobrok másolatai vannak, pl. a Milói Vénusz. Méltóségteljes az atmoszféra. Szemben van a katedrális, ami egy szép gótikus épület. Itt van egy csomó híres svéd sírja, pl. Gustav Vasáé és Karl von Linnéé. Aki amúgy szintén Uppsalában végezte botanikai tevékenységét, a kertje ma is megvan. Nem messze van egy gyönyörű temető, ott nyugszik Dag Hjammarskjöld, az ENSZ egyik főtitkára. Ő nem a város szülötte, de az apai ág odavalósi.

Egy érdekesség az egyetemmel kapcsolatban: a középkorból fennmaradt hagyomány, hogy a diákok egy ún. "nemzet" tagjai voltak. Ezek az egyetem mellett működő közösségek voltak, ma a feladatuk a programszervezés, önkéntes tevékenységek, egyszóval a diákélet fenntartása. Tehát ez itt nem a HÖK feladata, bár az is nagyon jól működik, de annak szigorúan csak érdekvédelmi és kampányfeladatai vannak. Nagyon kevés az olyan diák, aki -a kötelező belépés után- kivonná magát a közösségi életből, legyen iráni vagy kanadai vagy akármi. A nemzethez tartozás további előnye, hogy ők osztják a kollégiumi helyeket. Persze, hosszú várólista van, érdemes az illetékesekkel jóban lenni és nem lepukkant patkányfészket, hanem komplett lakást kapsz a nemzet tulajdonában álló lakóépület valamelyik emeletén...

Ezután bementem Stockholmba. Rögtön a Magyar Házba mentem, ahol a gondnok néni várt. Miután befizettem a 2 éjszakára a 40 euró szállásdíjat neki, odaadta a szobámat és a ház kulcsát. Én nem sokat maradtam a népfősulinkhoz hasonlóan szintén Roxfort-szerű épületben, ui. vettem Stockholm-kártyát, amivel 70 múzeum és a teljes tömegközlekedés ingyenes 48 órán át, így romboltam a metróval a városközpontba. Itt el kell mondanom, hogy iszonyat hideg volt már akor, borús volt az ég és én sem télikabátot, sem sál-sapka-kesztyűt nem vittem. De nem is ez volt a két hátrány egyike, hanem a brutál sok bevándorló. S ez a belváros volt! Mi lehet a külvárosokban? Koppenhágában én nem láttam ennyit. Az ország lakosságának amúgy 10%-át teszik ki, tapasztalatom szerint többségéban arabok és törökök, kínai és fekete kevesebb volt. Általában ők a gyorskajálda-üzemeltetők és a szuvenírboltosok. A másik hátrány: kevés a bicikli. Pedig nagyon sok a kerékpárút, a svédek mégis inkább kocsikáznak. Stockholmban tehát bizony előfordul a torlódás, bár hajkitépős életrövidítő dugókat én nem tapasztaltam. hétfőn amúgy egész nap csak sétálgattam, feltérképeztem a belvárost. Nagyon egyszerű egyébként leírni. Van egy síkabb, "pesti" oldal (Norrmalm) és egy magasabb, "budai" oldal (Östermalm). Norrmalm partján van pl. az Opera, a Nemzeti Bank. Norrmalmhoz szinte észrevétlenül simul egy nagyobb sziget, Kungsholmen, ennek legkülső csücskén van a Városháza. Na most ha "Pestről" elindulunk "Buda" felé, akkor legelőször is a Szentlélek-szigeten megyünk át, itt van a parlament. Ezután átérünk az Óváros szigetére, ennek innenső csücskében van a székesegyház és a hatalmas, 608 szobás királyi palota. Ez a koppenhágai Christiansborg-kastélyhoz hasonlóan csak protokolláris célokat szolgál, a család máshol, az egyik külvárosban lakik. Az Óváros szigetének túlsó csücskéig menve a csodálatos sikátorokban a távolban újabb sziget, Skeppsholmen látható (ott van a Modern Múzeum), amögött pedig Djurgården, a "Margitsziget". Ott van pl. a híres Skanzen, az Északi Múzeum, a Vasa Múzeum és a Cirkusz. Skeppsholmen és Djurgården nincs összekötve híddal az Óvárossal, ezeket Norrmalmból lehet elérni. Az Óvárostól nyugati irányban viszont van egy kis híddal összekötött kis sziget még: a Lovagsziget, ahol egy csak nyáron nyitva tartó templom körül fontos középületek állnak (pl. a Legfelsőbb Bíróság), melyek hajdan hercegi paloták voltak.

Kedd: Délelőtt 10-kor a Városházában kezdtem. Guide-unk nagyon kedves volt, nagyon sok termet megmutatott, pl. a Kék termet, ami nem is kék, hanem téglavörös. Itt tartják a Nobel-díjátadás utáni bankettet. Természetesen voltunk a tanácsteremben is, ahol a karzaton 200 főnyi közönség fér el. A közgyűlés 101 főből áll, a többség a jobboldalé, a képviselők többsége pedig nő. Aztán megnéztem a székesegyházat és az őrségváltást a palota előtt, ahol a 608-ból kb. 30 szobát mutattak meg (ezt én kevésnek éreztem), utána a kincstárat a királyi és hercegi koronákkal és egyéb koronaékszerekkel. Aztán a Tudományos Akadémia épületében, ami az Óváros közepén van egy szép kis téren, megnéztem a Nobel Múzeumot. Ez nagyon nagy élmény volt. Nem nagy az épület, még 1 óra sem kell a bejárásához, de nagyon szuper. Csak a lényeget közvetíti, a kb. 800 díjazott életművét értelmetlen lenne bemutatni. Ekkor már nagyon hideg volt, szóval egy kis Östermalm széléről történő panorámanézés után hazamentem. A Házban, ahol nem volt nagy meleg, de a kinti időhöz képest megváltás volt, bekapcsoltam az egyetlen tévét, ahol egyetlen adó jött be, a Duna Tévé. S ki jelent meg azonnal a képernyőn? Lendvai Ildi! Sajnos nem tudtam elkapcsolni, így kénytelen voltam tovább nézni. Utána Demszkyt mutatták, ui. ahogy olvasom összebalhéztak a fővárosban nemzetépítő pártjaink és most egymásra dobálják a szart. Helyes. Abszolút nem hiányzanak.

Szerda: Ezen a npon egy kis sétára volt csak időm a Djurgårtenen, majd bementem a Vasa Múzeumba. Ez egy hatalmas hajó, ami az újkor hajnalán süllyedt el nem sokkal a kikötőből való kifutása után. 333 év múlva felszínre hozták, összerakták, egy-két helyen restaurálták. Enyhe fénnyel van megvilágítva, az amúgy két emelet magas, hatalmas monstrum. Ha nem is érdeklődik az ember a hajózás iránt, akkor is megfogja a látvány. Ezután visszamentem a Magyar Házba, leadtam a kulcsomat és ebédeltem az Óvárosban. A vonatom 2 óra után indult vissza Koppenhágába, ahová 1 perccel később ért be, mint ahogy a Vallekilde irányába tartó vonat elindult. Ez nem volt épp kellemes meglepetés, de azért nagy nehezen hazakeveredtem.

Összességében azt tudom mondani, hogy Dániához hasonlóan Svédoszág is olajozottan működő jóléti állam, amit érdemes felkeresni. Negatív élmény egyáltalán nem ért. Persze, ha az ember ott él hónapokig vagy évekig, biztosan kiütköznek az árnyas dolgok is. De én most csak turista voltam. No viszlát Berlin után!

Hétfő (okt. 5.): Három választható tárgyunk van a főtárgyon, az IC-n kívül, ezek közül a politika Heidi vezetésével hétfő délelőtt volt. A klímaváltozásról volt szó, aztán megnéztük Al Gore filmjét, a Kellemetlen igazságot, amiért Oscar-díjat kapott. Nagyon jó a film, mindenki számára érthetően foglalja össze a lényeget. Ezután persze ebéd, majd délután megint IC-óra, amit most Heidi tartott, az egyes nemzetek karakteréről volt szó, elég jó beszélgetés alakult ki. Ezután tartottunk volna Robival egy magyar irodalomórát, ahol megismertettük volna a nem magyarokkal az Anyám tyúkját és az Altatót, de annyira csábító volt az égbolt (azóta többször is amúgy, hála Istennek), hogy 4-en úgy döntöttünk, lemegyünk a tengerhez. Ezúttal kaptam normális biciklit, Jakob rajtársam odaadta. Szóval Szilvi, Gyuri, Robi és jómagam lekerekeztünk 6 kilométert a közeli Havnsø nevű városkába, ahol a kikötőt is megnéztük. Jó kis hínárszag volt a parton, de ez ezzel jár. Életemben most láttam először akváriumon kívül medúzát. A víz persze jó hideg volt, azt talán írtam korábban, hogy mikor két nappal korábban Szilvi a szlovén lánnyal és két dán fiúval volt a parton, a fiúk fürödtek abban a borzalomban. Brrr. Este megnéztük A bukást a moziteremben, hiszen Berlinbe megyünk. A morning assembly-t Mogens igazgató bácsi tartotta, aki a hygge érzésről beszélt. Ez valami olyasmit jelent, hogy cool. Tehát amikor nagyon jól érzed magad a bőrödben. Hygge csak érzés lehet, testi tárgy/égi jelenség/jogszabály nem.

Kedd: Ez ugyebár IC-nap volt. Hannával voltunk, aki kiosztotta az új feladatot. Nem sok köze volt a kommunikációhoz, de megint csak kreatívnak kellett lenni, ami nem rossz dolog, nekem ez hiányzott mindig szeretett ÁJK-nkon. Hatalmas fehér kartonnál vastagabb lapokra kellett piktogramokat írásvetítővel rávetíteni, körberajzolni, és feketével kifesteni. A téma: repülőtér. Azaz helyezz el a fehér felületen olyan, a netről leszedett piktogramokat, amelyek az emberek különbözőségét fejezik ki. Volt itt international pub, sports centre, miegymás. Én nem vittem túlzásba, mert nekem eleve kevesebb időm is volt rá, hiszen szombat reggel már utaztam. Péntek estére készült el a művem: három szakács vitatkozik azon, hogy melyik pizza a legjobb a világon. Az első szóbuborékában "Napoletana!", a másodikéban "Romana!", a harmadikéban "American!!!" szerepel. A morning assembly-t az író line tartotta, egy vicces játékot játszottunk, amit most nem írok le. Este a 4-es raj tartott rajestet. De nem nagyon volt koncepciójuk, énekeltetni akartak, de nem hoztak kottát és mire nagy nehezen kinyomtatták, addigra eléggé szétszabdalódott a banda. Viszont Áronnal jól mulattunk: magyar keresztneveket adtunk a nem magyar iskolatársainknak. Így lett pl. Rasmusból, a svéd fiúból Rezső...

Szerda: A morning assembly-t mi, IC-sek tartottuk a tornateremben. Rubint Réka szerepében Szilvi tetszelgett. Nagyon alap gyakorlatokkal, jó zenére próbálta kedves diáktársainkat megtornáztatni. Nos, én nem vagyok egy Katus Attila, na de ezek a dán fiúk és lányok! Mint a rongybabák!!!  Iszonyat lusták és semmi hajlékonyság nincs bennük. Jól kiröhögtük őket. Szerda délelőtt nincs óra, mert közös előadás van. a népfősulink nagy barátja, egy harmincnégy év körüli dán sztárújságíró jött el immár nem először előadni a világpolitikáról és most éppen Obamáról. (Mint már írtam, imádják az USÁ-t a dánok, Obamát meg aztán...) Ez az előadás brutál jó volt. Olyan érzésem volt, hogy ez az ember, akinek a nevét sajnos nem tudom, ha leülne az íróasztalhoz, pár óra alatt tele tudna tölteni néhány HVG-t az egy ültő helyében megírt cikkeivel. Rendkívül szerteágazóan mutatta be, anyanyelvi szintű angolsággal a témát. Nem tudom, van-e nálunk Magyarországon olyan újságíró, aki bármilyen külpolitikai témából ilyen idősen bármely idegen nyelven perfektül beszélve le tudna nyomni 2x40 percet. Szerintem nincs.

Délután volt a második választható tárgy: retorika Anne-Marie-val. Először elmondta a retorika mibenlétét, ezt megbeszéltük közösen is, aztán a 3 elemét, utána lemengtünk a moziterembe és megnéztük Michelle és Barack Obama koppenhágai beszédét Chicago olimpiarendezéséért korteskedve, ezeket kielemeztük. Utána pedig 20 percet kaptunk arra, hogy írjunk egy beszédet a szenvedélyünkről, ami bármi lehetett. S persze alkalmazzuk a 3 elemet. Mindenkié nagyon vicces volt. Én kezdtem a sort amúgy, a szenvedélyem mi más lehetett volna, mint retorikaórára járni a Vallekildei Népfőiskolán? Nagy volt a siker. 5-kor pedig megtartottuk a magyar irodalomórát. A dánok szerették! Nem hiszem, hogy bármely költőjüktől tudnának idézni akár 1 sort, a lexikális tudásuk borzasztó sekélyes, így el voltak bűvölve, hogy mi ennyire otthon vagyunk a költőkben. Ne felejtsük: Anyám tyúkja volt szabadfordításban ("Hey, what's the stone chicken mother?"... etc.). Mi lett volna, ha kiállok és elkezdem a Nemzeti dalt vagy A Reményhezt? :-))) Kolbászt és Pick szalámit tálaltunk fel nekik, na hát ezekre a magyar, otthonról hozott finomságokra úgy rábuktak, mint gyöngytyúk a takonyra. 3 perc múlva már nem volt a tányérokon semmi. Jaj Istenem, de hiányzik a jó magyar kolbász!!! :-((( Este A mások életét néztük, hiszen Berlinbe megyünk. Ezt A bukással ellentétben én először láttam. Kitűnő film.

Csütörtök: A morning assembly-t a zene line kellett volna tartsa, de mivel Thomas tanár bácsi beteg lett, Niels magához ragadta a kezdeményezést és nagyívű előadást tartott a Baader-Meinhof csoportról. Mivel Berlinbe megyünk. Ez ismerős lehet, hiszen a filmet ezzel a címmel nálunk is bemutatták, talán idén tavasszal. Ez a híres német baloldali anarchista terroristacsoport, a RAF, melynek vezetője Andreas Baader, szóvivője pedig Ulrike Meinhof volt.

Elkezdtem festegetni a piktogramos cuccot. Este a 3-as raj volt soron. A Robin Hood című mesét vetítették le, ami nagyon humoros Disney-alkotás. Minden dán ismeri, a főcímét kívülről fújja. Robin egy róka, miként Marion is, Little John medve, János király egy nyafka oroszlán, a nottinghami seriff meg egy farkas. Természetesen a többi szereplő is mind állatfigura. Hangjaik neves angol színészeké, János-oroszláné talán sok magyar számára is ismert: néhai Sir Peter Ustinov. Ezután a  konyha itt tartózkodásom során először produkált tejszínhabos, azaz krémet tartalmazó, bogyósgyümölcsös süteményt. Nyamm.

Péntek: A morning assembly-t az újságíró line tartotta, ahol most csak két fiú van, az egyik Jakob rajtársam és biciklikölcsönzőm, a másik pedig a legsportosabb dán fiú itt, ennek köszönhetően röplabdameccs volt a rajok között a tornateremben. Aztán a harmadik választható tárgy következett: rajz. Igen, bizony. Először egy kis bemelegítés, aztán Hanna, mivel ő "tanítja" ezt a tárgyat, kitett egy nagy lókoponyát középre és ezt kellett ugyanazon lapra lerajzolni. Igen ám, csak elfordította kétszer, szóval mindhárom oldala a lónak egy lapra került, így elég modern kompozíciók születtek. Nem vagyok egy nagy rajzos, de szerettem ezt az órát. A végén persze Hanna mindenkiét kielemezte. És persze mindenki nagyon ügyes volt, mindenkiében talált valami szépet. és olyan ügyesen kommunikálta, hogy nem tűnt erőltetettnek. Persze valójában csak egy olyan munka született, amit én is kitennék a falamra, ezt egy dán lány csinálta.

Délután sörbeszerzésre mentem biciklivel Szilvivel, de tettünk egy nagy kitérőt a környékre. Szántóföldön meg szélerőművön kívül nem sokat láttunk, de jól elbeszélgettünk a cigánybűnözésről, amiről Szilvinek sajnos személyes tapasztalata is van. Sőt ahogy elmesélte, Gyurit tavaly egyik este a Ferenc körúti aluljáróban megverték és kirabolták a mokkák.

Este állomásos buli volt. Ez azt jelenti, hogy minden szobának készülnie kellett valami piával és megvendégelnie a többieket. Most nem írok le minden állomást, de ez nagyon jó dolog volt. Szuper volt a hangulat, jó sok pia fogyott. Ez a dánokon kevésbé látszott meg, mint a magyarokon, de ez nem lep már meg. A durva az volt, hogy Anne-Marie házában volt az első állomás, ami a suli mögött van, a kerítéstől 2 méterre. Pezsgő volt és chips és Anne-Marie már itt nagyon jókedvű volt, aztán 1 óra múlva már Hitler-bajuszt rajzolt neki Szilvi filctollal, 2 óra múlva meg teli torokból ordította a Dancing Queen című ABBA-slágert. Erről videófelvételem is van, de Facebookra rakni nem lenne túl fair. :-) A másik tanár, akinek "vigyáznia kellett ránk", Heidi volt. No ő nem volt ilyen harsány, de folyamat vigyorgott. S beszélt pár mondatot magyarul! Ő ugyanis régesrégen 1 évet lakott Gyöngyösön! Most nem ugrik be, milyen apropóból tartózkodott Magyarországon. Olyan jókat mondott, hogy szánk tátva maradt. Nekem az tetszett a legjobban, hogy a gy és a ty betűt abszolút tisztán ejti, ami külföldiek esetében szerintem nagy szó. De az is igaz, hogy talán 1 év alatt meg lehet tanulni.

A buli viszonylag korán befejeződött egyébként, de azt hiszem emlékezetes maradt. Amúgy mi Robival vörösbort szolgáltunk fel, ami persze szemvillanás alatt elfogyott, pedig előtte már volt almapálinka, sör, aquavit, whisky...

Szombat-vasárnap-hétfő-kedd-szerda: ez a svédországi tartózkodás, amiről külön bejegyzés lesz.

Szerda este érkeztem meg, a dán-magyar válogatott meccs végére. A moziteremből szokatlanul nagy hangzavar szűrődött ki. Kiderült, hogy időközben két csapat érkezett vendégnek kis lakunkba: Thomas gombászképzést tartott 60 éven felülieknek és valami íróképző gimiból volt itt pár túl harsány ifjonc. A nevekből néhány: Ussama, Ali, Ahmed... Szóval egyetlen fehér bőrű nem volt a tucatnyi emberke közt. Robi tett nekem félre vacsorát és vissza is vonultam aludni.

Csütörtökön (mint megtudtam, előtte is) dánul volt a morning assembly az öregek kedvéért. Mogens tartotta a suli sporttörténetéről. Uncsi volt, de kibírtuk. Ezután a többi IC-s befejezte az e heti projektet. Egy nagy barna papírra kellett emberméretben kifejezni egy mai fiatal perspektíváit. én inkánn pihentem, zenét hallgattam, e-mailt írtam itt a szobában. Kedden a mi rajunk, a 2-es tartott rajestet, András levetítette a többieknek a Valami Amerika 1-et angol felirattal. Szerették a dánok, de sajnos az utalásos poénokat a felirat nem adta vissza, csak Heidi kuncogott állítólag, hiszen ő többé-kevésbé ért magyarul. Így már mindannyian kitalálhattátok, hogy csütörtök este az 1-es rajon volt a sor. Sötétebb bőrű vendégeink miatt (is) közkedvelt program volt: csocsóbajnokság. A kedves vendégek és mi össze lettünk keverve és válogatott csapatokba lettünk osztva. én Portugália voltam, de csocsóban is nagyon rossz vagyok, szóval inkább engedtem Ussamát kibontakozni. :-) Végül a 8 csapatból a 4. helyet szereztük meg, a bronzmeccset ui. elvesztettük Anglia ellen... :-) 

Péntek: A morning assembly-t Hanna tartotta a Bauhausról. Mivel Berlinbe megyünk. Ezt a sötétebb bőrű betolakodók és a gombásznyugdíjasok is figyelemmel hallgatták, holott angolul volt. Nekem nem sok újat mondott, de szerintem a többieknek igen és Hanna nagyon jól össze tudja foglalni a lényeget. Aztán Donatas rajtársammal elkészítettük a ránk kiosztott Berlin-prezentációt. Niels -nagyon helyesen- ugyanis nem akarja, hogy úgy vágjunk bele a berlini kötelező programokba, hogy előzetesen semmi tudással nem rendelkezünk róluk. Nekünk Donatas-szal egy Søren Lose nevű ott élő dán fotóművész jutott, neki kellett ismertetni 5 percben az egyáltalán meggyőző életművét. Sikerült. Amúgy nagyon jó kis programjaink lesznek a német metropolisban, de ha megjöttünk, akkor erről úgyis lesz egy jó nagy bejegyzés, szóval előzetesen nem írnék semmit. Ezután jött az ebéddel megszakított Berlin-vetélkedő a rajok között. Hát ezt megnyertük. Igen aktív szerepet vittem. Különböző kategóriájú kérdéscsoportokból lehetett választani különböző pontszámot érő kérdésket. A nyeremény a rajtagok mindegyikének egy sulipóló volt. Ezután Anne-Marie tartott egy nagyon érdekes előadást a náci ideológiáról és Leni Riefenstahlról, majd Szilvivel elbicikliztünk a boltba sörért meg egyéb dolgokért, odafele sajnos esett. (Ma amúgy is ramaty idő volt, míg pl. tegnap egy fia felhő sem volt az égen egész nap.) Utána páran floorballoztunk a tornateremben, én kapus voltam. Szegény Szilvi (aki persze ebben a sportban is remek) találkozott az ütőmmel, ami egy szép nagy púpot eredményezett a lábszárán, ami pár hétig még gyönyörűen fog kékellni... :-(((

Ezután jött a nagy vacsora. Kellemesen beszélgetős volt a klíma, zajos gimnazistáink ui. ma reggel leléptek, így az öregekkel közösen ettük meg azt a 3 fogásos tápot, amit egy meghívott fiatal olasz séf, Marco készített el. Az előétel: padlizsánszeletbe göngyölt kecskesajt rukkolával, a főétel főtt hús szósszal, parmezánsajtos krémmel töltött paradicsommal, a desszert pedig créme brulée volt. A minőséggel nem volt gond, de a mennyiséggel igen, ui. nem ágyazott meg eléggé a ma esti bulinak. Ami még mindig tart és én nem veszek részt benne, mert fáradt vagyok. Szégyen, de inkább blogot írok és Rossini-operanyitányokat hallgatok. A vacsoráról még annyit, hogy az énekeskönyvből minden fogás előtt elénekeltünk egy dalt - sajnos dánul, mivel az öregeknél volt a hatalmi centrum. De Mogens felesége, a nagyon bájos Dorte, aki zongorázik, odajött hozzánk és megkérdezte, hogy szeretnénk-e végül valami dalt énekelni angolul is. Persze, mondtuk. A "Jut még eszedbe kedvesem, a boldog ifjúság" című örökbecsű nóta óangol nyelven való eléneklése után a "What a wonderful world" következett, majd megint egy nagyon népszerű dán dal, amit már ismertünk, ui. az első morning assembly-n, szeptember 28-án is ez követte Louis Armstrong slágerét.

Jaj. Most jött fel Robi és András a folyosóra és most szobaajtóról szobaajtóig járva mindenkit igyekeznek felébreszteni egy laptoppal, amiből maximális hangerővel szól a "Mi mozog a zöldleveles bokorba'?" Genyák.

Tegnap, vasárnap a brunch után elmentünk Thomas-szal sétálni, egy hatalmas kört tettünk le a falu körül. Láttunk szántóföldeket meg lovakat. Néha fel-feltámadt a szél, de a végefelé aztán olyan brutális volt, hogy szabályosan úgy érezte az ember fia, hogy átfúj rajta. A kabátom kb. 15 centire el volt távolodva a testemtől, erről van kép is, egyszer biztosan felrakom, de sajnos nem tudom, hogy kell normálisan ide feltenni képeket. Tudom, adós vagyok, de azt hiszem a legegyszerűbb az lesz, ha szépen felteszem Picasára és aki igényli, annak megadom, hogy hol érheti el. Szóval figyelem! Verseny! Ki az, aki képeket akar nézni? Írjon e-mailt vagy kommentet! (Ebből legalább az is kiderül, hogy hányan olvassátok a blogot, hehehe.) A szél mellett természetesen kaptunk a pofánkba egy kis jeges esőt is, de az már tényleg csak hab volt a tortán. Minden magyaron kapucni volt, a dánok pedig télen sem viselnek sapkát, szóval röhögtek rajtunk, sőt Sara például egyenesen hajmosásból ment ki a hideg szélbe és kutya baja nem lett, sőt ott vigyorgott, mi magyarok meg a szintén kellemes ljubljanai őszökhöz szokott Marusa vinnyogtunk. Mikorra visszaértünk, természetesen kisütött a nap, grrrrr! Volt süti meg tea, utána meg a neten lógtam meg pihengettem, míg a többi magyar kipróbálta a szaunát, ami állítólag remek. Este hockey turnament volt, de én inkább Nore-val beszélgettem, aztán szépen lassan odagyűltek mellénk még mások is. Kiderült, hogy Nore anyukája festőmévsz, apukája meg fotóművész. Ő ugyebár író akar lenni és a nővére pedig politológus, így kissé kilóg a művészcsaládból. Nore ígérete szerint mindegyiket meg fogom ismerni majd. Sőt eljön velem a kisjány a német határhoz majd, amikor is egy ottani, Højer nevű településen megtekintjük nagybátyám egyik, a nagyvilágban elszórt szobrát. Aztán alvás következett.