Vallekilde VHS

Tegnap, vasárnap a brunch után elmentünk Thomas-szal sétálni, egy hatalmas kört tettünk le a falu körül. Láttunk szántóföldeket meg lovakat. Néha fel-feltámadt a szél, de a végefelé aztán olyan brutális volt, hogy szabályosan úgy érezte az ember fia, hogy átfúj rajta. A kabátom kb. 15 centire el volt távolodva a testemtől, erről van kép is, egyszer biztosan felrakom, de sajnos nem tudom, hogy kell normálisan ide feltenni képeket. Tudom, adós vagyok, de azt hiszem a legegyszerűbb az lesz, ha szépen felteszem Picasára és aki igényli, annak megadom, hogy hol érheti el. Szóval figyelem! Verseny! Ki az, aki képeket akar nézni? Írjon e-mailt vagy kommentet! (Ebből legalább az is kiderül, hogy hányan olvassátok a blogot, hehehe.) A szél mellett természetesen kaptunk a pofánkba egy kis jeges esőt is, de az már tényleg csak hab volt a tortán. Minden magyaron kapucni volt, a dánok pedig télen sem viselnek sapkát, szóval röhögtek rajtunk, sőt Sara például egyenesen hajmosásból ment ki a hideg szélbe és kutya baja nem lett, sőt ott vigyorgott, mi magyarok meg a szintén kellemes ljubljanai őszökhöz szokott Marusa vinnyogtunk. Mikorra visszaértünk, természetesen kisütött a nap, grrrrr! Volt süti meg tea, utána meg a neten lógtam meg pihengettem, míg a többi magyar kipróbálta a szaunát, ami állítólag remek. Este hockey turnament volt, de én inkább Nore-val beszélgettem, aztán szépen lassan odagyűltek mellénk még mások is. Kiderült, hogy Nore anyukája festőmévsz, apukája meg fotóművész. Ő ugyebár író akar lenni és a nővére pedig politológus, így kissé kilóg a művészcsaládból. Nore ígérete szerint mindegyiket meg fogom ismerni majd. Sőt eljön velem a kisjány a német határhoz majd, amikor is egy ottani, Højer nevű településen megtekintjük nagybátyám egyik, a nagyvilágban elszórt szobrát. Aztán alvás következett.