Következzen tehát egy nem túl hosszú beszámoló a svédországi kiruccanásomról, melynek során 2 éjszakát Uppsalában, 2 éjszakát pedig Stockholmban töltöttem.
Szombat: Miután megérkeztem Koppenhágába, már a vágányon állt az X2000-es szupervonat. Ezt a vonatfajtát hosszabb távolságokon veti be a svéd vasúttársaság. Kb. a mi intercity-nknek felel meg, 7 eurónyi helyjegy kell rá. Ilyen jár például Stockholm és Koppenhága, Stockholm és Göteborg vagy Stockholm és Sundsvall között. Kívül szürke, belül natúr faburkolatos, szürke ülésekkel. A kijelző néha kiírta a sebességet is, ez sokszor 200 km/h óra felett volt. A vonat kanyarokban néha 20 fokban bedől, ilyet még nem tapasztaltam. Az út valamivel több, mint 5 óra a két főváros között. A közigazgatási beosztása az országnak a következő: északról dél felé haladva az ország szinte felét Norrland régió foglalja el, majd Svealand, Stockholm, Götaland, Småland és végül Skåne következik. Ez utóbbi nagyon sokáig dán terület volt, és érdekes módon a táj is hasonlít a dánra, azaz nem túl izgalmas. A régiók további megyékre oszlanak. Én e pár nap során nem nagyon tudtam nagy különbségeket felfedezni Dánia és Svédország között, de a két előny már a vonaton szembeötlött: az ablakon kinézve a rengeteg erdő és tó, azaz a táj nagyobb változatossága és a hangosbemondóból szóló sokkal tisztább, tanulásra csábító nyelv. Kis késéssel értünk be Stockholmba, de ekkor támadt egy fájdalmas malőr, ui. fenn hagytam a vonaton a telefonomat. Úgyhogy ne keressetek, mert nem lett meg. :-( Ezután még kóvályogtam 1 órát a hatalmas pályaudvaron, aztán elmentem Uppsalába, ami már északabbra, Svealandban van és 40 perc vonattal Stockholmtól. Egyetemét 1477-ben alapították, minden ekörül forog persze. Valamint itt született Ingmar Bergman. Bár erre semmi jel nem utal.
Uppsalában várt Csilla. Ő egy erdélyi magyar lány, akivel élőben akkor találkoztam először. A nagynénje nagyatádi és rajta keresztül vettem fel a kapcsolatot vele, Skype-oltunk párat és felajánlotta, hogy szállást ad nekem. Ez nagyon jól jött. Róla annyit kell tudni, hogy 4 éves kora él Svédországban, egy másik svealandi városban. Political science-t kezdett tanulni a gimi után, de nem akárhol, hanem a University College of Londonban, ami a világ egyik legjobb egyeteme. Azonban -bár imádta Londont- 1 év után otthagyta, mert nem tetszett neki a tanári kar hozzállása és hazajött Uppsalába, ugyanerre a szakra. Most ott bérel egy német lánnyal egy egész családi házat. Hamarosan költözik hozzájuk egy kirgiz lány is. A német lány nem volt épp otthon, Drezdába utazott, így vele nem találkoztam.
Vasárnap: Reggel a reggeli után elmentem Svealand egy országszerte nagyon híres és kedvelt megyéjébe, Dalarnába. Annak is egy szép fekvésű városába, Morába. a vonatút 1 átszállással 3 órás volt. Mora egy kisváros, a hatalmas Siljan-tó partján fekszik. Szépsége valószínűleg nyáron ütközik ki, mert szinte egész nap esett. Ennek ellenére jól éreztem magam. Dalarna megye népművészetéről híres. Szép a népviselet, ezen kívül itt készítenek míves késeket és festett falovacskákat, amelyek a zászló mellett Svédország nemzeti jelképei. Jó drágák, egy 7 centiméteres paci 14 euróba kerül átszámítva. Morában megnéztem még a Zorn Múzeumot. Anders Zorn 1860-tól 1920-ig élt. Híres portréfestő, óriási karrierrel hazájában, Párizsban és Amerikában. Gyermeke nem lévén, óriási vagyonát, ami mintegy 60 ingatlanból állt, a svéd államra hagyta. A képeit, grafikáit, szobrait, valamint személyes tárgyait bemutató múzeumon kívül megtekinhető pazarul berendezett háza is- ez utóbbi sajnos csak nyáron. Morában van ezen kívül a Vasa-futás Múzeum. Ez egy nagy nemzeti sportesemény, 90 kilométeres sífutás. Annak állít emléket, hogy a svédek egyik nagy királya, Gustav Vasa 1520-ban sítalpakon menekült Morán keresztül az őt üldöző dán csapatok elől. Az uralkodónak szobra is van Morában ("természetesen" Zorn készítette), maga a múzeum viszont hétvégén zárva van, amit egyszerűen nem értek. Nem pont akkor kellene nyitva lennie?! No mindegy, miután megebedéltem egy kebabosnál -Svédországban ez a legolcsóbb kaja a hamburgerrel meg a hot doggal együtt-, lassan szedtem a sátorfámat és visszavonatoztam Uppsalába.
Hétfő: Bementünk Csillával a városközpontba. Minden 2. épület az egyetemhez kapcsolódik. Itt vannak a legrégebbi karok, köztük a főépület, ami nagyon szép. Sajnos a díszterem zárva volt, így csak a kulcslyukon tudtam benézni. Olyan, mint egy parlamenti ülésterem. Az épület aulájának karzatán híres antik szobrok másolatai vannak, pl. a Milói Vénusz. Méltóségteljes az atmoszféra. Szemben van a katedrális, ami egy szép gótikus épület. Itt van egy csomó híres svéd sírja, pl. Gustav Vasáé és Karl von Linnéé. Aki amúgy szintén Uppsalában végezte botanikai tevékenységét, a kertje ma is megvan. Nem messze van egy gyönyörű temető, ott nyugszik Dag Hjammarskjöld, az ENSZ egyik főtitkára. Ő nem a város szülötte, de az apai ág odavalósi.
Egy érdekesség az egyetemmel kapcsolatban: a középkorból fennmaradt hagyomány, hogy a diákok egy ún. "nemzet" tagjai voltak. Ezek az egyetem mellett működő közösségek voltak, ma a feladatuk a programszervezés, önkéntes tevékenységek, egyszóval a diákélet fenntartása. Tehát ez itt nem a HÖK feladata, bár az is nagyon jól működik, de annak szigorúan csak érdekvédelmi és kampányfeladatai vannak. Nagyon kevés az olyan diák, aki -a kötelező belépés után- kivonná magát a közösségi életből, legyen iráni vagy kanadai vagy akármi. A nemzethez tartozás további előnye, hogy ők osztják a kollégiumi helyeket. Persze, hosszú várólista van, érdemes az illetékesekkel jóban lenni és nem lepukkant patkányfészket, hanem komplett lakást kapsz a nemzet tulajdonában álló lakóépület valamelyik emeletén...
Ezután bementem Stockholmba. Rögtön a Magyar Házba mentem, ahol a gondnok néni várt. Miután befizettem a 2 éjszakára a 40 euró szállásdíjat neki, odaadta a szobámat és a ház kulcsát. Én nem sokat maradtam a népfősulinkhoz hasonlóan szintén Roxfort-szerű épületben, ui. vettem Stockholm-kártyát, amivel 70 múzeum és a teljes tömegközlekedés ingyenes 48 órán át, így romboltam a metróval a városközpontba. Itt el kell mondanom, hogy iszonyat hideg volt már akor, borús volt az ég és én sem télikabátot, sem sál-sapka-kesztyűt nem vittem. De nem is ez volt a két hátrány egyike, hanem a brutál sok bevándorló. S ez a belváros volt! Mi lehet a külvárosokban? Koppenhágában én nem láttam ennyit. Az ország lakosságának amúgy 10%-át teszik ki, tapasztalatom szerint többségéban arabok és törökök, kínai és fekete kevesebb volt. Általában ők a gyorskajálda-üzemeltetők és a szuvenírboltosok. A másik hátrány: kevés a bicikli. Pedig nagyon sok a kerékpárút, a svédek mégis inkább kocsikáznak. Stockholmban tehát bizony előfordul a torlódás, bár hajkitépős életrövidítő dugókat én nem tapasztaltam. hétfőn amúgy egész nap csak sétálgattam, feltérképeztem a belvárost. Nagyon egyszerű egyébként leírni. Van egy síkabb, "pesti" oldal (Norrmalm) és egy magasabb, "budai" oldal (Östermalm). Norrmalm partján van pl. az Opera, a Nemzeti Bank. Norrmalmhoz szinte észrevétlenül simul egy nagyobb sziget, Kungsholmen, ennek legkülső csücskén van a Városháza. Na most ha "Pestről" elindulunk "Buda" felé, akkor legelőször is a Szentlélek-szigeten megyünk át, itt van a parlament. Ezután átérünk az Óváros szigetére, ennek innenső csücskében van a székesegyház és a hatalmas, 608 szobás királyi palota. Ez a koppenhágai Christiansborg-kastélyhoz hasonlóan csak protokolláris célokat szolgál, a család máshol, az egyik külvárosban lakik. Az Óváros szigetének túlsó csücskéig menve a csodálatos sikátorokban a távolban újabb sziget, Skeppsholmen látható (ott van a Modern Múzeum), amögött pedig Djurgården, a "Margitsziget". Ott van pl. a híres Skanzen, az Északi Múzeum, a Vasa Múzeum és a Cirkusz. Skeppsholmen és Djurgården nincs összekötve híddal az Óvárossal, ezeket Norrmalmból lehet elérni. Az Óvárostól nyugati irányban viszont van egy kis híddal összekötött kis sziget még: a Lovagsziget, ahol egy csak nyáron nyitva tartó templom körül fontos középületek állnak (pl. a Legfelsőbb Bíróság), melyek hajdan hercegi paloták voltak.
Kedd: Délelőtt 10-kor a Városházában kezdtem. Guide-unk nagyon kedves volt, nagyon sok termet megmutatott, pl. a Kék termet, ami nem is kék, hanem téglavörös. Itt tartják a Nobel-díjátadás utáni bankettet. Természetesen voltunk a tanácsteremben is, ahol a karzaton 200 főnyi közönség fér el. A közgyűlés 101 főből áll, a többség a jobboldalé, a képviselők többsége pedig nő. Aztán megnéztem a székesegyházat és az őrségváltást a palota előtt, ahol a 608-ból kb. 30 szobát mutattak meg (ezt én kevésnek éreztem), utána a kincstárat a királyi és hercegi koronákkal és egyéb koronaékszerekkel. Aztán a Tudományos Akadémia épületében, ami az Óváros közepén van egy szép kis téren, megnéztem a Nobel Múzeumot. Ez nagyon nagy élmény volt. Nem nagy az épület, még 1 óra sem kell a bejárásához, de nagyon szuper. Csak a lényeget közvetíti, a kb. 800 díjazott életművét értelmetlen lenne bemutatni. Ekkor már nagyon hideg volt, szóval egy kis Östermalm széléről történő panorámanézés után hazamentem. A Házban, ahol nem volt nagy meleg, de a kinti időhöz képest megváltás volt, bekapcsoltam az egyetlen tévét, ahol egyetlen adó jött be, a Duna Tévé. S ki jelent meg azonnal a képernyőn? Lendvai Ildi! Sajnos nem tudtam elkapcsolni, így kénytelen voltam tovább nézni. Utána Demszkyt mutatták, ui. ahogy olvasom összebalhéztak a fővárosban nemzetépítő pártjaink és most egymásra dobálják a szart. Helyes. Abszolút nem hiányzanak.
Szerda: Ezen a npon egy kis sétára volt csak időm a Djurgårtenen, majd bementem a Vasa Múzeumba. Ez egy hatalmas hajó, ami az újkor hajnalán süllyedt el nem sokkal a kikötőből való kifutása után. 333 év múlva felszínre hozták, összerakták, egy-két helyen restaurálták. Enyhe fénnyel van megvilágítva, az amúgy két emelet magas, hatalmas monstrum. Ha nem is érdeklődik az ember a hajózás iránt, akkor is megfogja a látvány. Ezután visszamentem a Magyar Házba, leadtam a kulcsomat és ebédeltem az Óvárosban. A vonatom 2 óra után indult vissza Koppenhágába, ahová 1 perccel később ért be, mint ahogy a Vallekilde irányába tartó vonat elindult. Ez nem volt épp kellemes meglepetés, de azért nagy nehezen hazakeveredtem.
Összességében azt tudom mondani, hogy Dániához hasonlóan Svédoszág is olajozottan működő jóléti állam, amit érdemes felkeresni. Negatív élmény egyáltalán nem ért. Persze, ha az ember ott él hónapokig vagy évekig, biztosan kiütköznek az árnyas dolgok is. De én most csak turista voltam. No viszlát Berlin után!
