Tehát akkor Vallekilde személyi állományának bemutatása következik, szigorúan szubjektíven. A csoportommal kezdeném, akikkel elvileg ezt a dokumentumfilmet le kell forgatnunk és ma nagyon ki is akadtam rájuk, mivel arra nem voltak képesek, hogy összegyűljenek... A másik csoport már nagyon előbbre van, mi meg "szellemi maszturbációt" folytatunk (copyright Mesterházy Attila spanyolszakállas kormányfőjelölt).
Tehát először is itt van Lasse Sandal Jensen, magyar nevén KisLaci. Ő gimi után van itt éppen, ic-s. Az apukája pár éve meghalt. Van egy barátnője, aki eléggé emós kinézetű állítólag, de én még nem láttam. KisLaci az egyik legnormálisabb, magyar szemmel az egyik legmagyarabb dán. Ez talán azért van, mert az említett családi tragédia kapcsán megpróbálta az élet. Ez nagyon fontos, mert a dánokon sokszor nagyon látszik, hogy az égvilágon semmi problémájuk nem akadt ebben az életben. Ketten takarítjuk a számítógéptermet. Sosem volt semmiféle konfliktusunk, szépen felsöpör és én meg szépen felmosok. Nem lébecolja el a dolgokat, alapvetően lehet rá számítani, bár ez a dokumentumfilmesdis szereplése lehangolt most. Több hónapot töltött Új-Zélandon, amit elég tisztességesen bejárt.
Sara Gregersen Jørgensen, aki magyar nevén Saci. Ő egy vöröshajú dán lány, egy városból való KisLacival, azaz roskildeiek mindketten. Az ic-n van velünk. Sara az a fajta butácska lány, aki ugyanakkor nagyon aranyos. Tehát a butasága nem párosul magabiztossággal és ezért abszolút szerethető. Kedveli az egyéjszakás kalandokat és embertelen mennyiséget tud meginni sörből és egyéb alkoholtermékekből. Szeptember óta kerekedett is az arca egy kicsit, sörtokája lett. Nem tudok rosszat mondani róla, egy kedves, jóindulatú lány. Elmondása szerint amikor egy duhaj buli után részegen hazaállít, anyukája lebaszás helyett óvó szeretettel kezeli másnaposságát. Saráról annyit tudok még, hogy járt Amszterdamban osztálykiránduláson (itt nem a szomszéd megyébe mennek, mint nálunk, de ezt már szerintem megszoktátok) és ott egy holland fiú egy egyéjszakás kaland keretében megrépázta.
Simon Ingemann Petersen, azaz magyarul Simi. Ő jyllandi srác itt , aki úgy néz ki, mint egy ifjú viking harcos. Kissé céltalannak látom az életét, kis túlzással lelki sérültnek nevezném. Szeret inni, közösségben lenni, másoknak örömet szerezni. Bár egyágyas szobában lakik, pont a mi szobánkkal szemben, kedves barátnője, akit nem nagyon szívlelek (erről másik posztban lesz szó) mindig itt lóg nála és amikor dugnak/játszanak nem tom eldönteni) a csaj úgy vernyákol, mint egy macska. Simon -a céltalan sodródás jegyében- abbahagyta a szakácssulit. Azt is beszélik, hogy még nincs meg az érettségije. Mindenesetre a füstölt lazac kapormártással, amit a running dinnerre készített (emlékeztek, előételesek voltunk) nagyon finom volt. Szerintem van egyébként a srácban potenciál, csak még alakulnia kell, jó mentorok kellenek neki az életben.
Marusa Prelesnik, azaz nekem Marcsi. A 3. legidősebb az összes diák között (én a 4. vagyok). Nagyon kedvelem. Mindig jókedélyű, abszolút toleráns, a legmagyarabb nemmagyar itt. Ez nem csoda, mert szlovén, és azt hiszem, hogy történelmünk okán nem csoda, hogy hasonlóan vagyunk szocializálva és a dánok hülyeségeit is hasonlóképpen ítéljük meg. Nagyon durva volt, Berlinben abban a házibuliban arról beszéltünk, hogy milyen sok filozófust kellett megismernünk: én ugye jog- és állambölcselet záróvizsga alkalmából, ő meg a kommunikáció szakon. De legalább van egy ember, akinek azt mondod, hogy Descartes vagy Hegel és tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Rajta kívül szerintem egész Vallekildében talán Mogens igazgató és Anne-Marie tudnák, kikről van szó. Marcsi apja polgármester, így az összes diák közül talán Marcsi érdeklődik leginkább a politika, tágabban pedig a közügyek iránt. A szlovén köztévé riportere, főzőshow-t szerkeszt, de januártól másik munkahelyre megy, mert a főnöke nem ért a tévézéshez és ez néha nagyon felbosszantja. 2010-ben vagy esetleg 2011-ben biztosan meglátogatom Ljubljanában.
