Kerek egy hónap és karácsony. Mindjárt vége az évnek, de gyorsan eltelt! Nem volt eseménytelen...
Nos tehát akkor az elmúlt hétről. Hétfőn már Hanna helyett az új tanár, Ulrike jött a mi line-unkhoz. De az íróknál is nagy változás következett be, mert Anne-Marie helyett Charlotte foglalkozik velük ezen túl. Ő már 5 könyvet írt. Egy kb. 33 év körüli nő, a férjével és a két kislányával él a falu végén. Nagyon kedves, mosolygós, szimpatikus.
Hétfő reggel Niels és Heidi berakták hozzánk az két újságírót, Jakobot és Lassét és most dokumentumfilmet kell csinálni. 5 perceset. Az elmúlt hét a brainstormingról szólt. Mindig ezzel kezdődik. A brainstorming legjobb része amúgy, amikor a tanárok megmutatnak valami profi dolgot és ezzel kívánnak inspirációt adni nekünk, amatőröknek. Ezúttal Niels vetített le egy új-zélandi dokumentumfilmet, amit Peter Jackson, A gyűrűk ura rendezője rendezett és Colin McKenzie, egy új-zélandi filmrendező-legenda felettébb izgalmas, fordulatos életéről szól. Teljesen hitelesnek tűnt végig a dolog, amikor is utána Niels elárulta, hogy Colin McKenzie kitalált személy és az áldokumentumfilm egyik szép példáját láthattuk...
Ez a hét már a megvalósítással telik. Most pedig lassan ideje lesz felrajzolnom a diáktársaim portréját, a magyarokat direkt kihagyom, mert még a végén rátalálnak erre a blogra és szeretnék jó viszonyban maradni velük... :-) Tehát a következő bejegyzések a dokumentumfilmes csoportom, a másik dokfilmes csoport és a többi emberről fognak szólni. De addig is még annyit, hogy a mi dokumentumfilmünk Bo Espersenről és Jakob Antvorskovról fog szólni. Boról már írtam, ő a suli előző igazgatója, Jakob pedig a következő faluban tanít matekot, egyébként pedig Charlotte férje. Ők azért érdekesek, mert a háztartásukban bevezetett újításokkal jelentősen csökkentették szén-dioxid kibocsátásukat, azaz "climate friendly" életet élnek. Erről kell összehoznunk 5 percnyi anyagot.
De térjünk vissza a hétfőre. Este kikísértük Marusát a vonatra: Szilvi, Sara és Donatas, a litván fiú. Ugyanis Jyllandon, egy Kolding nevű városban várt Marusára egy, a szülőfalujába tartó kamion. A kamionost persze nem ismerte, de nem történt semmi baj, szerencsésen hazaért Szlovéniába, sőt, ma már indul is vissza este. Szóval miután ő elment, Donatas és én elbicikliztünk a tengerhez. A lányok puhák voltak... Az indulás este negyed 11-kor volt és háromnegyed 1-re értünk vissza a már alvó suliba. Kellemes, kissé párás idő volt és koromsötét. Természetesen az úttest nem volt kivilágítva, de még a szélét sem láttuk. Szerencsére ez a dán préri, szóval nem voltak nagy kacskaringók, balesetmentesen megúsztuk ezt az őrült kiruccanást. A tenger pedig halálosan nyugodt volt, semmi hullámzás. Csak a kikötő apró fényei látszottak a távolban, illetve a vízben világítottak a medúzák. Különleges élmény volt.
A morning assembly-kről annyit, hogy ezen a héten hallottam egy amerikai íróról, a reggae zenéről és Budapestről. Mindegyik jó volt. A csütörtöki cluster eveninget kihagytam, kosaraztunk volna, azt meg nekem sajnos nem szabad. Csütörtökön ezen kívül vendégünk volt az egyik országos tévé, a TV2 riportere és operatőre. Egy csomó képen szerepelek, de nem tudom, mikor kerül ez a riport majd adásba. Szombaton délelőtt elmentem úszni Nykøbingbe, ami ennek a megyének a központja, 30 kilométerre van innen. Az uszoda nagyon kulturált volt, a víz kellemes, pezsgőfürdőztem és szaunáztam is átszámítva 1100 Ft-ért, ami nem mondható soknak. Aztán Szilvivel elbicikliztünk a világ egyik leghíresebb kísértetkastélyához, ami 6 kilométerre van Vallekildétől. Dragsholmnak hívják, szálloda működik benne és két Michelin-csillagot birtokló séf főz az éttermében. Tehát nem olcsó. Viszont szép helyen van. Három kísértet mászkál néha benne. Ők a következők:
1. A Szürke Hölgy. A szorija a következő: ő egy szolgálónő volt, akinek nagyon fájt a foga, de segítettek rajta és meggyógyult. Azóta is visszajár, hogy megnézze, minden rendben van-e és hogy vigyázzon a kastély lakóira.
2. A Fehér Hölgy. Az egyik várúr lánya nem az apja által kiválasztott gazdag fickóba szeretett bele, hanem egy helyi parasztgyerekbe. Ezt apuci megtudta, a lányt meg jól befalaztatta élve. A 20. század elején kibontották a falat és megtalálták a csontvázat.
3. Earl of Bothwell. Stuart Mária skót királynő hitvese 5 évig sínylődött a kastély börtönében. Itt halt meg 1578-ban. A kastély köves udvarán néha hallani a lovai patáinak csattogását.
Mikor odaértünk a kastélyhoz, Charlotte is ott volt már 4 fiúval: András, Robi, Áron és Simon voltak vele. Kocsival jöttek, és a kastély után a tengerhez mentek csobbanni. Erről Áron remek kis videófelvételt készített. András és Simon belerohannak a tengerbe, míg Robi néz hátra tanácstalanul, majd ráérősen belegyalogol az ultrahideg vízbe.
Miután hazajöttünk biciklivel, Szilvi és Lasse S. társaságában meglátogattuk Jakobot a házában, aki megmutatta, hogy milyen "nerdish" változtatásokat csinált a házban. Erről most azért nem írok többet, mert a dokumentumfilm úgyis nyilvános lesz, szóval abból majd minden kiderül. A dánok amúgy nem nagyon szeretnek takarítani, ez a ház, bár nagyon otthonos volt, elég koszos. Szombaton már csak döglődés volt. Vasárnap elmentem Odensébe, Andersen szülővárosába. Erről is fogok majd írni egy bejegyzést. Odenséről annyit, hogy Fyn szigetének központja, az ország 4. legnagyobb városa. Kicsi, színes házikós belvárosa van, némelyiknek az ereszcsatornája a vállamig ért... Az Andersen Múzeumon kívül voltam még Fyn Szépművészeti Múzeumában, ami nem volt nagy, de volt néhány igen szép kép benne. Estére értem vissza, ezután néhányan megnéztük angolul a Persepolis című animációs filmet. A mostani hétről majd jövő héten.
Most viszont -mielőtt Andersenről írnék, majd elkezdeném bemutatni Vallekilde lakóit- következzék a szerdai nap, amely a politika jegyében telt, ugyanis meglátogattuk Dánia parlamentjét, a Folketinget.
