Henrik Pontoppidan realista író 1857 és 1943 között élt és 1917-ben egy másik dánnal, Karl-Adolph Gjælleruppel megosztva irodalmi Nobel-díjat kapott. Nádass József a Korunk folyóirat 1930. májusi számában így írt munkásságáról:
A nagy, Nobeldíjnyertes északi íróhoz, Pontoppidan-hoz most érkeztek el a magyar kiadók és most mutatják meg a magyarul olvasóknak ezt a mély és kegyetlen tehetséget. Mert kegyetlen tehetség ez a dán mester, a válság írója ő, a tragikus sorsok, az elhibázott útak, a csalódások, a szenvedések írója. Minden írásában rosszul sikerült pályák és — majd mindig — rosszul sikerült házasságok szerepelnek.
Persze Pontoppidan még nem tart ott, hogy a házasság válságáról beszéljen, csak valami különös véletlen és az asszony és a férfi, aki egy életre egymás mellé kerül, nem egymásnak való ember. Talán az (asszonyban van a hiba, talán a férfiben. (Pontoppidan szeme tiszta és nem homályos a fékevesztett gyülölettől, mint északi társának, Strindbergnek), de a házasság szétesik, vagy be nem gyógyítható sebet kap. Van könyve, ahol a házasság válságának ilyen közvetett jelzése és rajzolása csak mellékes és csak kő a mozaikban. Főművében a Szerencsés Péter-ben (a képen - V. M.) bár hősének egy készülő és egy több gyermekkel megáldott házassága esik szét mindez szinte elmerül a kegyetlen tragédiák sorozatában. Szerencsés Péter a békétlen ember, a nyugtalan kereső, miért, hogyan találja meg békéjét éppen a házasságban? A finom, a kulturált, a nagyvárosi, idegenfajtájú gazdag menyasszonyát a házasság küszöbén hagyja el. A vidéki tiszteletes derék, szőke, egyszerű, házias, pironkodó leánya a másik véglet. Ezt veszi el s Ő az, aki gyerekeket szül neki és ő az, akit aztán a gyerekekkel együtt elhagy. De hol tudna megmaradni Sidenius Peer? Ki mellett találná meg önmagát? Senki mellett? A kereső lélek, a kereső egyéniség válsága ez, mellékesen a párját nem találó, a párját rosszul választó ember válsága is.
De ha Szerencsés Péternél a rosszul sikerült házasság, csak egy darabja a rosszul sikerült életnek ott vannak Thora van Deken, Hoeck polgármester és felesége, meg a Höjer házaspár, akik bizony mind rendes, nyugodt emberek. És mind, mind rosszul élnek. Másfajta emberekkel talán minden jó volna, megfelelő élettárs mellett nem lenne semmi baj. De éppen az, akit maguk mellé választottak, az, aki hozzájuk kötözve él velük együtt, az vált ki belőlük, az nem tölti őket ki egészen. És bizonyára a választás időpontjában, az együttélés kezdetén minden rendben volt. Egymásra talált emberek kerültek öszsze, míg előbb, vagy utóbb kiderült, hogy tévedés az egész. A szem roszszul látott, vagy a fül nem hallott jól, a gyengéd liliom keserű virág és a szelid férfi, mint akaratos és hiú mutatkozik. Gondoljuk meg, hogy az emberek jellemei nem állandóak, hogy az ember fejlődik, vagy legalább is változik és a két megváltozott lélek könnyen más és más útakra szalad. Igy szalad el egymástól Sidenius Peer és Jacobe, így Peer és Inger, így lesz közvetett gyilkossá Thora van Deken, vagy Hoeck polgármester, ez derül ki egyszerre, ahogy a nyugtalanság követe, valami ismeretlen útas egy napra megjelenik a vidéki orvosék házasságában.
Tanuld meg tehát, hogy nem ismerjük egymást s nem tudhatjuk, mi lakik társainkban, még abban a társunkban sem, akit életre választottunk magunknak. Örvények vannak az emberi lelkekben, amelyek nyílnak és becsukódnak és ahogy tudjátok egymást vezetni a veszéllyel telt úton úgy maradhattok egymás mellett. Az ördög ott ül a „tűzhely” mellett, lehet, hogy alszik még, de minden pillanatban felébredhet. És ami a legtragikusabb, hogy nem idegen, hanem a tiéd, vagy az övé, az élettársadé, vagy a mindkettőtöké.
