Én már nagyon kíváncsi vagyok. Nemrég találtam rá egy Helsingørtől nem messze fekvő népfősuli volt magyar hallgatójának blogjára, amiben részletesen ír az ottani mindennapokról - nem mindig lelkesedéssel... Az alábbiakban következzék egy részlet a dánokról.
Először is: a Dánia, vagyis eredeti formájában Danmark kifejezés annyit jelent, hogy a dánok, vagyis emberek területe, farmja. Öndefiníciójuk szerint tehát hazájuk egy nagy parasztgazdaság, ahol ki-ki egy-egy parcellával rendelkezik. Kifejezetten találó!
Dánia a világ legfejlettebb jóléti társadalma, ahol az állampolgárok az orvosi ellátástól az egészségügyi szolgáltatásokon és a könyvtári kölcsönzésen át az oktatásig (minden szinten!) mindent ingyen, kifogástalan minőségben kapnak meg. Szó szerint igaz, hogy a bölcsőtől a koporsóig kíséri őket az állam bácsi jótékony segítsége: születéskor is támogatást kapnak, halálukkor pedig a koporsó megvásárlásához is állami hozzájárulás jár. Na erre kössön csomót a kedves olvasó! Őszintén szólva egyáltalán nem csodálom, hogy ezt a jólétet féltik mindenféle bevándorlótól, és szorgosan igyekeznek előlük zárva tartani az országot...
Mindennek persze nagyon komoly ára van: a dánok jövedelmének 60%-át adózzák le, és az áfa is 25%. Ezek az adatok mondjuk nagyságrendekkel nem térnek el a Magyarországon megszokottaktól, az viszont igen, hogy a vikingek örömmel és lelkiismeretesen fizetnek ezekért a szolgáltatásokért. Ők akarják, hogy a rendszer így működjön.
Fizetni pedig van miből. Egyrészt mert a munkát remekül megfizetik, másrészt pedig mert a dánok imádnak dolgozni: felfogásuk szerint a munka határozza meg az életet. Szép elv.
Dániában rendkívül erősek a személyi szabadságjogok: gyakorlatilag mindenki azt tehet, amit akar - ameddig kárt nem okoz a másiknak. Ennek köszönhetően például a német újnácik ide járnak rendszeresen találkozni, sőt, egy rádióállomást is működtettek innen, amely - láss csodát - a többi rádióval azonos módon részesült állami támogatásból, hiszen az állam nem érezte magát jogosultnak ahhoz, hogy a tartalmat illetően differenciáljon! Az individualizmusnak azonban bizarrabb megnyilvánulásai is vannak. Gyakorlatilag mindenki úgy viselkedik a közterületeken, ahogy akar, amíg néhány alapvető szokást tiszteletben tart: például nem szokás hangoskodni, másokat megszólítani, extravagáns módon öltözködni vagy viselkedni, vagy mármilyen más módon kitűnni, egyénieskedni. Azt viszont teljesen elfogadottnak tartják, ha valaki közterületen csókolózik, meztelenül mászkál vagy szerelmeskedik ad absurdum. Állítólag Koppenhágában van egy szép templom, amelynek a temetőkertjében szoktak a helyeik fesztelenül és meztelenül napozni, illetve egymásban elmélyedni - mások zavartalan jelenléte mellett. Az individualizmus (ők eufémisztikusan függetlenségnek nevezik) nagyon sok más területen is megnyilvánul. Például az emberek nem állnak szóba, nem ismerkednek a másik emberrel utcán, járművön, vagy bárhol másul spontán módon. A kapcsolatteremtésnek szinte kizárólagos helye az iskola és a munkahely, ahol viszont nagyon nyitottak és segítőkészek. Valamiért azonban nagyon szeretnek egymásról elkülönülve élni és működni. Ha például közösen mennek étterembe, akkor még a legnagyobb lerészegedés után is gondosan kiszámolják, ki mennyit fogyasztott; a kölcsönös meginvitálás egyáltalán nem szokás. Ennél azonban bizarrabb példa is van: a házasfelek (!) néha házasság után is megmaradnak korábbi külön-külön lakásukban!
Ez a jelenség jól példázza, hogy a családok mennyire eljelentéktelenednek, széthullanak. Van egy mondásuk, amely szerint míg másutt a szülőknek van több gyermeke, addig itt a gyerekeknek van sok szülője. És ez nemcsak hogy igaz, hanem teljesen normálisnak is számít: majdhogynem elvárás, hogy egymás után több kapcsolatot is létesítsenek életük során az emberek. A családi élet jellemzője, hogy a szülők életük végéig intenzíven támogatják (alapvetően anyagilag) a gyermekeiket. Mivel azonban családi életről nagyon vékonyan beszélhetünk, igen sok egyéb kapcsolat, közösségi forma határozza meg az életüket: alapítványok, egyház, művészeti csoportok, hobbicsoportok és sok más hasonló alkotja a tulajdonképpeni társadalmat.
Ismeretes, hogy az északiak teljesen szekularizálódott népek. A dánoknak sincs semmiféle szent helyük, hagyományuk, személyiségük (a fontos történelmi figurák is szinte elfeledett, jelentéktelen sírhelyeken nyugszanak). Ez alól az egyetlen kivétel a dán lobogó, amelyet szinte szakrálisan tisztelnek: külön mítosz szól arról, hogyan kapta egyik királyuk Istentől az égből, amikor a észtekkel készült egy ütközetre. A zászlójuk állandóan mindenütt kint virít, és külön születésnappal (nemzeti ünneppel) rendelkezik.
Szinte szélsőséges módon ügyelnek a nők egyenjogúságra, semmi olyasmi, ami ezt akár a legcsekélyebb mértékben is fenyegetné, nem tolerált. Például a nők a férjüktől (jobban mondva a gyerek apjától) szinte minden tekintetben (de főleg anyagilag) függetlenül nevelik a gyereket. A nyelvtanban amikor közösen esik szó hím- és nőnemű személyekről, akkor a nőnemet kell használni, mert a világban úgymond több a nő, és ezt tiszteletben kell tartani. Ennek a netovábbja, hogy a közbeszédben a "Master Degree" tudományos fokozat helyett a "Madamme Degree"-t használják, mert a "Master" sértő módon hímnemű. Arról ezek után nem is kell beszélni, hogy a hely átadása, ajtó kinyitása, előrengedés avítt gesztusai mennyire kerülendőek.
Nos, ennyit tehát dióhéjban erről a remek országról. Az biztos, hogy (kelet?)európai szemmel elképesztő egyik-másik jelenség, de bizonyára az előnyök kompenzálják ezeket a hátrányokat. És az is nagyon valószínű, hogyha ezek a hátrányok nem lennének, akkor az előnyök sem léteznének, hiszen akkor ez a nép nem a dán nép lenne, amely ilyen vívmányokat volt képes létrehozni. Hanem mondjuk a magyar.
